Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Míg az ösztöndíjak egy része teljesítményhez között, ezért még nem jár az első félévben, többet akár már az egyetem legelején is megigényelhettek. Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak gólyaként, ha állami ösztöndíjasként kezditek a tanulmányaitokat.
Három ösztöndíjra is pályázhattok, ha idén ősszel kezditek az egyetemet:
Alaptámogatás
Erre az ösztöndíjra kifejezetten azok az állami ösztöndíjas, nappali munkarendű képzésre felvett hallgatók pályázhatnak, akik először létesítenek jogviszonyt az intézménnyel, emellett pedig szociálisan rászorulnak a támogatásra.
Az alaptámogatást a legtöbb egyetemen egy egyszeri összegben kapják meg a hallgatók, amelynek összege megegyezik a hallgatói normatíva 50 százalékával.
Szociális támogatás
Ez a támogatás nem csak a gólyáknak jár, viszont már az első félévben is meg lehet igényelni, ha állami ösztöndíjas nappali képzésen tanultok és szociálisan rászorultok. Az alaptámogatástól eltérően ezt azonban havonta utalják ki a hallgatóknak és minden félévben újra kell igényelnetek.
Az igényléshez számos, az egyetem által kért dokumentumot kell benyújtanotok, többek között hatósági bizonyítványt és a lakcímeden élők havi keresetének igazolását is.
Rendkívüli szociális támogatás
Akkor igényelhetitek meg ezt a fajta egyszeri, nagyobb összegű támogatást, ha államilag támogatott képzésben résztvevő hallgatók vagytok és a szociális helyzetetekben valamilyen anyagi vonzattal járó „rendkívüli körülmény” állt be.
Az egyetemek a pályázatban maguk határozzák meg, hogy pontosan mi számít „rendkívüli körülménynek”, de ilyennek minősülhet például az eltartó vagy közeli hozzátartozó halála, munkahely elvesztése, egészségügyi állapot romlása, gyermek születése stb.
Érdemes azt is tudnotok, hogy ezt a fajta támogatást csak egy alkalommal adhatja oda az intézmény, a pályázás rá viszont folyamatos.
A Felvi.hu ösztöndíjkeresőjében egyetemre és karokra lebontva megtalálhatjátok az összes olyan ösztöndíjat, amelyeket az intézmények meghirdettek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.