Hogyan élik meg a gyerekek az első tábori élményeket, és miben tud segíteni a szülő?

Első ottalvós táborozás, sírás este anyának a telefonban és honvágy - hogyan hathat egy nyári táborozás a gyerekekre és mit tehet a szülő annak érdekében, hogy maradásra bízza a hazakívánkozó táborlakót? Budavári Eszterrel, a Mindwell Pszichológiai Központ szakpszichológusával beszélgettünk a témáról.

A 10 hetes nyári szünetben, amely idén június 21-én kezdődik és augusztus 31-ig tart, a szülőknek gyakran meg kell birkózniuk azzal a problémával, hogy kire is bízzák gyerekeik felügyeletét, amíg ők dolgoznak.

Az egyik opció, ami ilyen esetben szóba jöhet, nem más, mint a táboroztatás. A választék óriási. Vannak napközis és ottalvós táborok, egy vagy többhetes turnusok, a legkülönfélébb tematika szerint. Idén a napközis táborokért átlagosan 50 ezer, az ottalvósokért pedig 75 ezer forintot is elkérnek, de vannak ennél jóval drágább programok is.

Általában a gyerekek 1-2 hetet töltenek táborokban, utána pedig jöhet minden más megoldás, amit a szülő meg tud oldani: nagyszülők, nyaralás, szabadság vagy home office. Hogy ez mekkora kihívás a családoknak, azzal egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk. Bár gyakran muszáj is táborba küldeni a gyerekeket, attól még természetesen az is fontos, hogy jól érezzék ott magukat. Ennek kapcsán megkérdeztünk a témában egy óvoda és iskola szakpszichológust.

Miért is jó a táborozás?

A táborozás alapvetően meghatározó élmény lehet a gyerekek számára, hiszen sokan ekkor töltenek először hosszabb időt távol a szülőktől, ahol egy számukra teljesen ismeretlen közegben kell boldogulniuk akár több héten keresztül. Budavári Eszter szakpszichológus szerint ezek az élmények igen hasznosak lehetnek, ugyanis egy támogató és biztonságos környezetben tudnak a gyerekek saját magukról és egymásról is tanulni.

Ez segítheti a szociális készségeik fejlesztését is, ugyanis megtanulhatják, hogyan barátkozzanak, kezeljenek konfliktusokat vagy fejtsék ki úgy a véleményüket, hogy az ne legyen bántó a másik számára. A szakember szerint ebből a szempontból a kommunikációjuk is sokat fejlődhet a táborban.

A táborból is megárt a sok

A túlingerlés sem tesz jót a gyerekeknek, ezért érdemes a nyári szünetet nem tele zsúfolni táborokkal, programokkal, mert a strukturálatlan időre is szükségük van (amikor azt csinál, játszik, amit szeretne, nem kell sehova sem időre menni, nincs program). Ekkor tudják feldolgozni a nehéz élményeiket, érzéseiket, valamint a regenerálódásra és a kikapcsolódásra is ilyenkor van lehetőségük.

Virtuális világból a valóságba

A táborok kapcsán felmerülhet az a kérdés, hogy a mostani fiatalabb generáció mennyire tud még egy tábort élvezni. Ez általában helyfüggő, hiszen van, ahol tilos a telefonozás, máshol pedig semmi korlátozás nincs rá. Ha a gyerekek folyamatosan csak a telefont nyomkodják, mert a táborban például nem korlátozzák a netezési időt, akkor nehezebben tudnak kapcsolatokat kiépíteni egymással.

A pszichológus szakértő hangsúlyozta, hogy a digitális függőség ellenére továbbra is nagyon nyitottak tudnak lenni a gyerekek a közösségi élményekre, ha a tábor programja kellőképpen színes és változatos. A gyerekek nagyon sokszor megtalálják azokat a közös témákat, amelyek nem feltétlenül a virtuális világhoz kötődnek, de akár ez is megadhatja egymás felé a kezdő kapcsolódási pontot.

„Fontos, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek a tábor szervezői. Tehát a gyerek sose nyomkodhassa csak azért a telefonját, mert éppen unatkozik. Ilyenkor másfajta elfoglaltságokat, közös feladatokat kell adni a gyerekeknek, hogy egy csapatként működhessenek közös játékokat, kreatív alkotásokat, színpadi előadásokat, bemutatókat kell szervezni nekik”

- fejti ki Budavári Eszter.

Ha a gyerek nem érzi jól magát

A táborban szerzett élményeket azonban sok minden befolyásolhatja. Az, hogy a gyerekek jól érzik benne magukat függhet a tábor témájától, a csapattársaiktól és a rájuk vigyázók hozzáállásától is. A pszichológus szerint, fontos, hogy egy rossz élmény után lehetősége legyen a gyereknek megosztani az érzéseit a szüleivel vagy akár másokkal is. Ez segíthet a továbblépésben, és adott esetben bátorítani is lehet őt arra, hogy legközelebb próbáljon ki egy másik tábort is.

„Lehet, hogy egy kis idő szükséges ahhoz, hogy a gyerek ismét bizalmat szerezzen, de azt gondolom, hogy ezek a rossz tapasztalatok felülírhatóak”

- mondta Budavári Eszter, majd hozzátette, hogy gyakran éreznek az ottalvós táborokban honvágyat a gyerekek, sőt felmerülhet olyan helyzet is, amikor a táborozó az idő lejárta előtt haza szeretne menni. Ilyenkor nem feltétlenül kell egyből rohannia érte a szülőknek. Tanácsos először telefonon vagy videóhívásban beszélgetni a gyerekkel. Sok esetben egy kis beszélgetéssel el lehet simítani ezeket a helyzeteket, valamint fel lehet kelteni a gyereknek a motivációját abban, hogy élvezze ki a megmaradt napokat.

Először az ottalvós táborban

Az első tábor a kisebb gyerekeknél mindenképp nehezebb, ezért Budavári Eszter is úgy gondolja, hogy érdemes már előre felkészíteni őket arra, hogy mi vár rájuk. A szülők beszélgessenek velük, mondják el ki fogja őket a táborba vinni, hány napot fognak ott aludni, valamint ki és mikor fog értük menni. Azt is érdemes megbeszélni, hogy milyen formában fogják tartani a kapcsolatot.

A szakpszichológus elmesélte, hogy a hiányérzet enyhítésére érdemes a gyerekeknek plüssállatot vagy egy kisebb tárgyat adni, ami rájuk emlékezteti majd őket.

„Volt, aki olyan ékszert adott a gyerekének, amilyen neki is volt, így a tábor alatt is összekapcsolódva tudtak maradni.”

Ha a tábor előtt hirtelen meggondolná magát a gyerek és nem akarna elutazni, érdemes utánajárni, mi váltotta ki a benne az ellenállást. Sokszor csak a bizonytalanságtól való félelem az ok. Ilyenkor érdemes a gyereket egy kicsit biztatni, támogatni.

A szakpszichológus azt javasolja, hogy elsősorban érdeklődési terület alapján válasszanak tábort a szülők. Manapság rengeteg tematikus, például kézműves vagy sporttábor létezik, de található filmes, fotós, gasztronómiai, állatkerti tábor, sőt akár önismereti tábor is, amelyek közül biztos minden gyermek számára meg lehet találni a megfelelőt.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.