Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Van-e különbség a több tízezer forintos albumok és a homoszexuális tartalmat megjelenítő könyvek csomagolása között? Demeter Szilárd szerint nincsen.
A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint a fóliázás azért szükséges, hogy a szülő felelősen tudjon dönteni arról, hogy szeretne-e LMBTQ+ témájú könyvet a gyereke kezébe adni. Az igazgató a Mandinernek adott interjújában kitért a jelenleg is zajló könyvproblémára, amit a gyermekvédelmi törvény okoz.
Demeter szerint azon kívül, hogy a szülők döntését segítse, más oka nincs annak, hogy ezeket a könyveket a többitől eltérően kell tárolni a boltokban.
A fóliázás erről szól, nem többről. Halkan jegyzem meg, eddig is fóliáztunk könyveket, nemcsak mi, hanem egész Európa. A nagy értékű albumok például évtizedek óta így jelennek meg a nyugati könyvesboltok kínálatában, mégsem kiáltott még soha senki cenzúrát emiatt
- magyarázta Demeter Szilárd.
Bár míg az albumokat általában értékük miatt csomagolják be - ami mellé egy lapozható mintapéldány is ki szokott kerülni -, az igaz, hogy ezeknél a könyveknél a cenzúrával tényleg nem szokott probléma lenni.
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.