Mennyit ér ma a gyerekek zsebpénze a tavalyi árakhoz képest?

Ugyan már lelassult, de még mindig kétszámjegyű a „gyerekinfláció.”

Jelenleg 11 százaléknál tart a gyerekek zsebpénzének inflációja – számolt be a HVG a K&H felméréséről. Azoknak a termékeknek a drágulását követték figyelemmel, amiket a gyerekek és a fiatalok általában vásárolnak. Ide tartozhatnak bizonyos ételek és italok, valamint olyan tárgyak, amikre a gyerekek hajlandóak a saját pénzükből költeni.

Ez alapján a K&H olyan termékeket választott ki, mint: a kakaós csiga, gyümölcsjoghurt, hamburger, literes narancslé, hátizsák és szemüvegkeret. Mindez most októberben összesen 39 260 forintba került, míg tavaly ilyenkor ez az összeg 35 421 forint volt.

Az árak változásánál a KSH adatait vették alapul, annak érdekében, hogy egy országos átlagot kapjanak.

A KSH által mért országos adatok alapján

  • a kakaós csiga idén októberben 252 forintba került – ennek az ára egy év alatt 3 százalékkal drágult
  • a gyümölcsjoghurt 207 forintba került – 5 százalékos éves drágulás
  • a literes narancslé 751 forint – 19 százalékos drágulás
  • a hamburger 1590 forint – 27 százalékos drágulás
  • a hátizsák 11 410 forintba került – 12 százalékos éves drágulás
  • a szemüvegkeret 25 ezer forint – 9 százalékos drágulás

Míg tavaly októberben, az előbb említett példák alapján, 16 kakaós csigát lehetet venni 4 ezer forint zsebpénzből, addig 2023-ban már csak 15 jönne ki ugyanebből az összegből.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.