Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A 18-29 éves fiatalok közel 40 százaléka többé-kevésbé elégedett az életével, amit egyértelműen befolyásol az anyagi helyzetük.
A K&H Bank ifjúsági indexe szerint a fiatalok 71 százaléka látja úgy, hogy az élete a közeljövőben többé-kevésbé pozitívan változhat. A nők és az inaktívak optimistábbak: ebben a két csoportban 79, illetve 90 százalék ez az arány. A magyar fiatalok hangulatát tükröző indexe az elmúlt két évben alig változott, 11 pont körül volt. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az évtized elején azonban még elérte a 20 pontot - írja az MTI.
Négy csoportba sorolhatók a magyar fiatalok a jelenlegi helyzetük és jövőjük megítélése szempontjából:
A felmérésből kiderült, hogy a fiatalok elégedettségét egyértelműen befolyásolja az anyagi helyzetük is. A válaszadók jövedelme átlagosan 193 ezer forint volt, ami lényegében megegyezik az előző negyedéves eredménnyel. A fiatalok mediánjövedelme (vagyis az a jövedelem, aminél a válaszadók fele többet, a másik fele kevesebbet keresett) 169 ezer forint volt. Ez 11 ezer forinttal magasabb, mint az előző negyedévi összeg.A megkérdezett fiatalok tizedének nincs semmilyen jövedelme. 26 százalékuk pedig 100 ezer forint alatti összegből gazdálkodik havonta. Havi 100-249 ezer forint közötti jövedelemre tesz szert a válaszolók 28 százaléka. További 32 százaléka a fiataloknak 250-500 ezer forintból él havonta, 4 százalékuk pedig félmillió forintnál magasabb jövedelemről számolt be.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.