Szeptemberhez képest ismét drágultak az albérletek

Az országos átlagos bérleti díjak 0,4 százalékkal, Budapesten 0,9 százalékkal emelkedtek októberben a szeptemberihez képest.

Míg szeptemberben stagnálás volt érezhető, addig októberre ismét emelkedtek a lakbérek: országosan 0,4, a fővárosban 0,9%-kal az előző hónaphoz képest. Ezzel párhuzamosan a reállakbérek országosan 0,5, Budapesten 1,0%-kal nőttek - derül ki a KSH-ingatlan.com friss elemzéséből.

Az adatok szerint éves szinten 13 százalékkal drágultak a kiadó lakások.

Az előző év azonos időszakánál országosan és Budapesten egyaránt 13%-kal, a 2015. évi bázisidőszakinál pedig 95, illetve 86%-kal voltak magasabbak az októberi lakbérek. Emellet az is kiderült, hogy a kínálat a tavaly októberihez képest Budapesten 10 százalékkal bővült, ám a vármegyeszékhelyeken stagnálás látható a kiadó lakások számában.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint "az elmúlt hónapok adatai alapján elmondható, ingadoznak a bérleti díjak. Nyár óta mérsékelt csökkenésre, stagnálásra és szerény emelkedésre egyaránt volt példa". Ez annak is köszönhető, hogy ilyen magas árak mellett az albérlők már sokkal körültekintőbben választják ki a lakásokat.

Milyenek az árak Budapesten?

A pesti oldal belső kerületeiben 0,7, az átmeneti kerületekben 1,4%-kal nőttek a külső kerületekben pedig gyakorlatilag stagnáltak (–0,1%) a lakbérek az előző hónaphoz képest. A budai oldalon 1%-on belüli mértékben változtak a kínálati díjak. Egy év leforgása alatt a fővárosi kerületcsoportokat általában 11–12%-os bérletidíj-emelkedés jellemezte, csak a pesti átmeneti kerületekben történt ennél nagyobb, 15%-os növekedés.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.