Könyves influenszerek: életben tartják az olvasást

Közeledik a Gutenberg-galaxis vége egyesek szerint, vagyis egyre kevesebb szerepe lesz a nyomtatott könyveknek. Azonban ez nem feltétlenül jelenti az olvasás háttérbe szorulását: nemcsak az e-book-olvasók miatt, hanem az interneten egyre népszerűbbé váló könyves tartalmak miatt sem, amik a fiatalok érdeklődését is felkelthetik. A booktuberekről, vagyis az irodalmi témában videókat gyártókról beszélgettünk a jelenség egyik hazai képviselőjével, a Faltól falig könyvesvlog csatorna vezetőjével.

  • Tornyos Kata

Vannak irodalomkedvelők, akik videós tartalmakon keresztül számolnak be olvasmányélményeikről a YouTube-on, de már egyre gyakrabban feltűnnek a TikTokon is. Külföldön egész nagy platformok nőtték ki magukat az elmúlt években, az egyik legnépszerűbb csatornát Jack Edwards indította, akinek néhány videóját több millióan is megnézték – például azt, amelyben Harry Styles kedvenc regényeit olvassa el és véleményezi:

A magyarok több mint negyede egyáltalán nem olvas

A felnőttek bő negyede (27%) a saját bevallása alapján szinte soha nem szokott olvasni – az ÉVA Magazin reprezentatív felmérése szerint, amelyet a Reacty Digital készített el több mint ezer fő részvételével. Ugyanakkor a 18-79 éves korosztályban többen olvasnak, mint ahányan nem: a megkérdezettek 73%-a olvas könyvet, a korosztály 5%-a naponta, 13-13% hetente, vagy havonta teszi ezt meg. A legfiatalabb 18-30 éves korosztály sem tett le teljesen az olvasásról: náluk még alacsonyabb (27%) is azoknak az aránya, akik egyáltalán nem olvasnak, mint a 30-as 40-es, 50-es korosztályban (32%).

A statisztikák ellenére nálunk is bőven akadnak irodalomkedvelők, a magyar könyves influenszerek világáról beszélgettünk Faár Tamarával, a Faltól Falig Könyvesvlog csatorna működtetőjével.

"Nyilván külföldön sokkal többen és sokkal régebb óta készítenek könyves videókat, mint itthon, de úgy látom az utóbbi pár évben robbant be igazán Magyarországon a "booktube". Ebbben nagy szerepe volt a Covidnak, a karantén alatt például kifejezetten sok csatorna indult (köztük az enyém is) a korábbi évekhez képest."

– mondta Tamara a jelenség kialakulásáról, aki szerint a lelkesedés nem szűnik, folyamatosan indulnak új csatornák, de a booktuberek így is sokkal kevesebben vannak, mint a bloggerek, vagy azok, akik Instagramra vagy TikTokra posztolnak. Ő maga kislánya születése után indította el a csatornát, mert úgy érezte, hogy szüksége van egy olyan elfoglaltságra, ami kicsit kiszakítja a mindennapokból, és amivel használni tudja a kreativitását.

Érdekes nézettségi adatok

Alapvetően a videós tartalmakról azt feltételezhetnénk, hogy főleg a fiatalabb korosztály fogyasztja, viszont Tamara elárulta a videós platform statisztikái alapján, hogy  a 18 év alatti korosztály egyáltalán nem követi, 18-24 év között 5 százalék, 25-34 év között 27 százalék, 35-44 év között 36 százalék, 45-54 között 27 százalék, 55 év fölött pedig 5 százalék a nézettségi arány az elmúlt 28 napot tekintve.

A tízévesek 70 százaléka egy egyszerű szöveget sem tud értelmezni

Erre a megdöbbentő eredményre jutott tavaly decemberben az UNICEF. A funkcionális analfabetizmus eddig is létező probléma volt, de a koronavírus-járvány és a hónapokig tartó online oktatás miatt még több gyerek küzd szövegértési nehézségekkel.  A funkcionális analfabétának tekinthető gyerekek és felnőttek tudnak írni és olvasni, viszont a megértéssel komoly nehézségeik vannak.

Az ÉVA Magazin felmérése alapján fontos az ismerősök ajánlása is a könyv kiválasztásakor: tízből három ember rájuk hallgat. "Kapok visszajelzéseket nézőktől arról, hogy miattam olvastak el egykönyvet, ilyen értelemben tehát mégiscsak befolyásolom a nézőimet, de arról, hogy ennek mekkora a hatása fogalmam sincs, illetve ezt nem is lehet mérni" – mondta Tamara arra a kérdésre, hogy influenszerként tekint-e magára. Annak nagyon örül, amikor valaki azt írja, hogy a videói hatására kezdett el  szépirodalmat olvasni, nem csalódott az ajánlott könyben és van kedve további könyvekkel, szerzőkkel megismerkedni.

"Egészségmegőrzés szempontjából nemcsak a testmozgás, de agyunk karbantartása is fontos. Szerintem ennek egyik legjobb és legegyszerűbb. Más tartalomfogyasztással ellentétben az olvasás mélyebb koncentrációt, fókuszált odafigyelést igényel, ez tud kikapcsoló lenni az állandó, mindenhonnan jövő zajban, felgyorsult információáramlásban"

– válaszolta arra a kérdésre, hogy szerinte miért fontos az olvasás a mai világban. Hozzátette, hogy számára a legfontosabb, hogy a könyvek empátiára tanítanak, hiszen számos olyan élethelyzetet, sorsot ismerünk meg általuk, amit lehet, hogy a való életben nem próbálnánk ki, vagy egyszerűen nem is látnánk bele, de a könyvek által van lehetőségünk megtapasztalni.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.