Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Jelentős magyar siker született az Európai Unió által évente szervezett legrangosabb tehetségkutató verseny döntőjében.
Különdíjat nyert Laskai Szilveszter, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákja a 14-20 éves korosztálynak kiírt EU Fiatal tudósok versenyén – olvasható az MTI-n.
A 34. alkalommal megrendezett versenyen, amelyet szeptember 12. és 17. között Brüsszelben rendeztek meg, a világ 37 országából 65 ezer fiatal közül választották ki a döntőbe jutókat. A versenyen az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) által felajánlott különdíjat nyerte el Laskai Szilveszter Vontatási inverter tervezése SiC félvezetőkkel című pályázatával.
A döntőben Laskai Szilveszter mellett a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium tanulója, Vida Ákos Gaming Accessibility című munkájával, valamint a tatabányai Bánki Donát Pech Antal Technikum frissen végzett diákjai, Óvári Ákos és Szőnyi Balázs Thermográfiai alapon működő vezetést támogató rendszer című munkájukkal vettek részt. Ők készítették a Magyar Innovációs Szövetség által megrendezett 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia három elsődíjas pályázatát.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.