A Carson Coma énekese is kifejezte véleményét a mém miatt kirúgott kecskeméti diák ügyéről

Fekete Giorgio egy hétvégi kecskeméti koncertjén beszélt a photoshopos botrányról.

  • Eduline

„Pont itt, Kecskeméten, a mai nap egy átszerkesztett trikolor zászló miatt, két héttel az érettségije előtt kib*sztak a kollégiumából egy srácot egy photoshopos mémért. Milyen kib*szott ország ez?” - tette fel a kérdést Fekete Giorgio, a Carson Coma énekese egy kecskeméti koncerten a hétvége során, vette észre a 444.hu.

Korábban már mi is megírtuk, hogy két héttel az érettségije előtt kirúgtak egy diákot Kecskemét egyik kollégiumából, mert az viccből mémet készített egy rosszul sikerült fotóról, amin az intézmény igazgatója is szerepel. Bár elmondása szerint a diák csak az érettségi miatti feszültséget szerette volna levezetni és megnevettetni a diáktársait a kollégiumi Facebook-csoportba feltöltött fotóval, amikor az az igazgató tudomására jutott először "pedagógiai célú elbeszélgetésre hívta a diákot", később viszont az is kiderült, hogy tulajdonképpen néhány nappal az érettségije előtt az igazgató kirúgta őt a kollégiumból.

A Carson Coma frontembere nem csak ezzel kapcsolatban fejezte ki nemtetszését, de a pénteki diáktüntetésről is megszólalt, ami mellett elhaladt Budapesten.

„Ma délután, iszonyat nagy késésben a zenekari találkozóról a Kossuth téren elsétáltam rengeteg olyan fiatal mellett, akik azért tüntettek, hogy könnygáz helyett értelmezhető oktatást kapjanak" - említette a zenekar új, Feldobom a követ című száma előtt, amely több pontjában is bírálja a kormányt és a hazai politikát.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.