Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Kiotói Egyetemen hagyomány, hogy a hallgatók azt viselhetnek a diplomaosztójukon, amit akarnak.
A BBC is beszámolt róla, hogy a Kiotói Egyetem egyik végzős hallgatója az ukrán elnöknek, Volodimir Zelenszkijnek öltözve vette át a diplomáját. Az egyetemen hagyomány, hogy a hallgatók azt vehetnek fel a diplomaosztójukra, amit csak akarnak, a diákok pedig ezt kihasználva a legkülönbözőbb, sokszor bizarr jelmezekben jelennek meg az egyébként unalmasnak számító, hosszú beszédekből álló eseményen.
A Volodimir Zelenszkijnek öltözött diák egyébként nem viccből választotta az ukrán elnök már elhíresült öltözetét, a Twitteren azt írta, így szeretné kifejezni a szolidaritását Ukrajnával.
"December óta, mióta növesztem a szakállam többen is azt mondták, hogy úgy nézek ki, mint Zelenszkij elnök" - nyilatkozta a Jomiuri Sinbunnak.
A diák egyébként olyan táblákat is vitt magával, amin idézetek szerepeltek az elnök Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa előtt elmondott decemberi beszédéből, de voltak olyan diákok is, akik űrlénynek, pandának, Shreknek, tonhalnak, játék katonának, telefonnak, szellemnek és tálcás húsnak öltözve vették át a diplomájukat.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.