Egy texasi anya lányának öltözve ment iskolába, csak az utolsó órán bukott le
A szülő ezzel a kísérlettel szerette volna felhívni a figyelmet az intézmények biztonsági hiányosságaira, méghozzá azért, hogy ne történhessen újabb iskolai lövöldözés.
Eduline
A harmincéves Casey Garcia egy nap gondolt egyet, befestette a haját, felvitt egy kis barnító krémet az arcára, felkapott egy farmert és egy kapucnis felsőt, az arcára maszkot tett, felvett egy hátizsákot, és elindult az iskolába a 13 éves lánya, Julie helyett, méghozzá azért, mert kíváncsi volt, mennyi idő alatt szúrják ki, hogy egy idegen tartózkodik az épületben - számolt be róla a 24.hu.
Garcia az egész napot az iskolában töltötte, találkozott az igazgatóval és rengeteg tanárral, a menzán ebéd közben – értelemszerűen – még maszkot sem viselt, mégsem tűnt fel senkinek a dolog. Végül az utolsó, hetedik órán bukott le, és mennie kellett az igazgatói irodába.
A szülő több videót is feltöltött napközben a kísérletről, amelyekből kiderül, ezzel az egésszel mindössze annyi volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a biztonsági hiányosságokra – méghozzá azért, hogy ne történhessen meg egy újabb iskolai lövöldözés. Úgy tűnik az iskola azonban nem nézte jó szemmel a szülő "társadalmi kísérletét", ugyanis Garciát letartóztatták és eljárás indult ellene. Az anya szabadlábon védekezhet.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.
Hogyan kell helyesen írni, hogy faszszopó? Milyen nyelvtani szabályt alkalmazunk, ha azt írjuk le, hogy „kapd be”? Szabó Dániel, vagy ahogyan sokan ismerik a közösségi médiában, Híresember elmagyarázza.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.