Hosszú hétvégék, ünnepnapok: ami még hátra van ebből az évből

Már nincs olyan sok hátra a 2020-as évből, lesz még idén hosszú hétvége és néhány ünnepnap is. Megnéztük, hogy mikor lesznek pihenőnapok.

  • Eduline

Az év nagy részén már majdnem túl vagyunk, de azért hátra van még néhány ünnepnap és hosszú hétvége is.

Október 23-a péntekre esik, de az őszi szünet is ekkor kezdődik, így a hosszú hétvége leginkább a szülőket érinti. November 1. vasárnapra esik és ekkor még tart majd az őszi szünet is.

December 24-e idén csütörtökre esik, ezt a napot december 12-én kell majd ledolgozni, itt számolhatnak a szülők egy 4 napos hosszú hétvégével, a diákoknak a téli szünet december 19-én elkezdődik és egészen január 3-ig tart. Ebben az évben egyébként összesen 8 munkanapra eső ünnepnap van és 2 szombati munkanap.

Helen Mirren és Cuba Gooding Jr. is kiáll az SZFE mellett - a lista szinte már végtelen

A magyar színház- és filmvilág képviselőin kívül egyre több külföldi híresség is kiáll a Színház- és Filmművészeti (SZFE) mellett. Most listába szedtük a neveket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.