Korábbi évek díjnyertes rövidfilmjeit nézhetitek meg online

Az idei Friss Hús Budapest rövidfilmfesztivált is el kellett halasztani a járvány miatt. A szervezők azonban nem szerették volna, hogy a közönség filmek nélkül maradjon, ezért online mutatnak be néhányat a korábbi évek nyertes alkotásaiból.

  • Eduline

Jó hírünk van a filmkedvelőknek, ugyanis a Friss Hús Budapest Facebook oldalán - a koronavírus miatt elmaradt fesztiválra való tekintettel - korábbi évek díjnyertes rövidfilmjei közül válogathatnak.

Többek között megnézhetitek Füzes Dániel Szokásjog című filmjét, ami a tavalyi fesztiválon a legjobb színész díjat kapta, vagy éppen a Jakab című kisfilmet, ami szintén 2019-ben zsebelte be a legjobb 30 év alatti rendező díját. A tavalyi Friss Hús legjobb rövidfilmnek járó díját Norbert Molvay Jövő szerdán című filmje nyerte, amelyet szintén megtaláltok a Facebookon.

A közzétett videókhoz filmesek, művészek, hírességek fűznek pár szót ajánlóként.

Itt nézhetitek meg az irodalmi adaptációkat és történelmi filmeket teljesen ingyen

Megnéznétek a kötelező olvasmányok filmváltozatát? Elmélyítenétek a töritudásotokat vagy épp szeretnétek klasszikus filmekkel és mesékkel elütni az otthon töltött időt? Most egy olyan oldalt ajánlunk, ahol a koronavírus miatt összesen 90 film közül válogathattok teljesen ingyen.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.