Kedvenc hobbija miatt zaklatták az iskolában - neves írók is kiálltak mellette

Azért zaklatták az iskolában, mert sokat olvas - érdekes vége lett az ügynek.

  • Eduline

Callum Manning 13 éves, és egy ötlettől vezérelve összekötötte a hobbiját – az olvasást – az internettel, és az Instagramon létrehozott egy fiókot, ahol könyvekről írt - írta meg a BBC.

Ez azonban úgy látszik, épp elég ok volt az iskolatársainak arra, hogy csúfolni és zaklatni kezdjék. A zaklatók ugyanis létrehoztak egy csoportot, ahol kicsúfolták, kibeszélték, majd őt magát is bevették ebbe a csoportba, hogy láthassa miket mondanak róla.

null

null

„Nem szoktam gyakran sírni, de hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy elsírtam magam” – mondta a srác. A történetét a nővére osztotta meg, ezt követően, néhány órán belül 150 ezer követője lett a kicsúfolt diáknak, és neves írók is kiálltak mellette.

Callum Manning édesanyja azt mondta, a fia egészen kicsi korától rengeteget olvasott. Azt reméli, hogy a története világossá teszi: a zaklatás nem tolerálható.

Az iskolában zaklatták - most világsztárok vigasztalják

Már több mint 14 millióan látták egy ausztrál édesanya videóját, amin a 9 éves kisfia sírva ismételgeti, hogy meg akar halni, mert csúfolják őt az iskolában. A törpe termete miatt zaklatott Quadenért azóta a fél világ összefogott - a kampányba már világsztárok is becsatlakoztak.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.