A nyolc legjobb dolog, ami egy tanárral megtörténhet az iskolában

Senki nem kezd értelmetlen vitába a szülői értekezleten, így egy óra alatt le lehet tudni a szavazásokat. A végzős osztályból mindenkit felvettek oda, ahová be szerettek volna jutni. Mindenki elsőre megérti a tananyagot, és a témazáró is jól sikerül. Ilyen dolgokkal lehet igazán örömöt szerezni a pedagógusoknak.

  • Eduline

Amikor a diák mer kérdezni. Már a kilencedikesek/elsősök is nyugodtan felteszik a kérdéseiket, mert ráébredtek arra, hogy kérdezni jó dolog.

Csodával határos módon mindenki beér a nulladik óra elejére.

Pedig hétfő van.

Amikor (ilyen még nem volt) egy óra alatt véget ér a szülői értekezlet. Pedig öt dologban is dönteniük kellett a szülőknek, máskor ez két-három órás vitába szokott torkollni.

Amikor a szülő nemcsak a gyerek, hanem a tanár álláspontját is hajlandó meghallgatni, sőt meg is érti az érveket.

Tíz szuperképesség, amivel csak a tanárok rendelkeznek

Van, ami nem számít a pedagógusminősítéskor, pedig a tanárok egy része valódi szuperképességekkel rendelkezik. Tényleg: van, amikor beszélniük kell, újra és újra elmagyarázva ugyanazt a tananyagrészt. Aztán van, amikor hallgatniuk kell, és zömüknek ez is megy.

A diákok elsőre megértik a tananyagot,

és még a témazáró dolgozat is jól sikerül.

Egy olyan tízperces szünet, amikor senki, de senki nem tesz fel kérdéseket, senki nem próbál rábeszélni a témazáró elhalasztására.

Amikor a végzős osztályból mindenkit felvesznek arra az egyetemre/főiskolára, ahová be szeretett volna kerülni.

Amikor a tíz éve elballagott osztály egyik (volt) diákja megállít az utca közepén, és láthatóan örömet okoz neki a találkozás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.