Kétmillió forintot nyert egy töritanár a híres show-műsorban

Egy sporttal és egy irodalommal kapcsolatos kérdésben kellett segítséget kérnie a játék során.

A Legyen Ön is Milliomos! szerdai adásában szép kis összeget zsebelhetett be a Tömörkény Gimnázium történelem–spanyol szakos tanára, Patkós Bence miután bekerült a műsorvezetővel szembeni székbe -írja a delmagyar.hu.

A pedagógus abban a gimnáziumban tanít, ahol korábban ő maga is érettségizett. A lapnak elmondta,

„legnagyobb félelme az volt, hogy ne csússzon el egy blőd kérdésen, mert az ciki lett volna a diákok előtt.”

A játékra felkészülten érkezett, megnézett előtte több korábbi adást, a természettudományos és bulvárkérdésekre pedig kvízkönyvekből is gyakorolt. Végül a közönség véleményét egy sportkérdésben kellett kikérnie, a telefonos segítséget pedig Frankenstein keresztnevére használta el.

A játékból végül akkor esett ki, amikor nem tudta a választ arra a kérdésre, hogy kinek tiltják meg a japán mérgezőhal fogyasztását.

Azonban a kétmillió forint garantált nyereményt már előtte megszerezte, így szerencsésen nem üres kézzel távozott a játékból. A tanár azt is elárulta, hogy az összegből bútorokat fog vásárolni a lakásába, ha pedig marad még a pénzből, akkor befizet egy kisebb európai utazásra is.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.