A Z-generációs fiatalok közel negyede vallja magát LMBTQ+ identitásúnak Amerikában

Érdekes adatokat közölt az amerikai Gallup piac-és közvéleménykutató intézet.

  • Székács Linda

A Z-generációs amerikai fiatalok 22,3 százaléka vallotta magát LMBTQ+ identitásúnak a Gallup szerdán kiadott, 2023-ban végzett kutatása szerint. Ez 1,5 százalékponttal magasabb, mint ahányan tavaly nyilatkoztak úgy, hogy nem heteroszexuális beállítottságúak.

A telefonos felmérésben a Gallup összesen 12 145 tizennyolc éves, vagy annál idősebb amerikai felnőttet kérdezett. Ebből kiderült, hogy míg a megkérdezettek összesen 7,6 százaléka mondta azt magáról, hogy homoszexuális, biszexuális, vagy valamilyen más szexuális orientációjú, addig korosztályonként csoportosítva a legtöbb ilyen választ a Z-generáció adta, vagyis a jelenlegi 13-27 évesek. Rávilágítanak ugyanakkor arra is, hogy összességében minden fiatal generáció nagyjából kétszer nagyobb valószínűséggel azonosítja magát LMBTQ+-ként, mint az őket megelőző generáció.

A felmérés szerint egyébként a nők nagyobb arányban vallják magulat homoszexuálisnak vagy biszexuálisnak, mint a férfiak, a fiatalok között pedig 10-ből három nő (28,5%) mondta azt magáról, hogy a saját neméhez, vagy mindkét nemhez vonzódik.

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.