Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Van olyan budapesti kerület, ahol a bruttó átlagkereset közel felébe kerül egy átlagos albérlet, de vidéken is több városban 30 százalék körül mozog az arány.
Az ingatlan.com saját adatain és a KSH kereseti statisztikáin alapuló készült elemzéséből kiderül, hogy a fővárosi kerületekre, Budapest egészére és a vármegyeszékhelyeknek helyet adó járásokra vonatkozó fizetési adatok és lakbérek aránya alapján nagyon komoly különbségek vannak az országban - írja a Piac és profit. A felmérés során több mint 14 ezer kiadó lakóingatlan-hirdetés bérleti díját vette figyelembe.
Összességében megállapítható, hogy a főrvárosban és a vármegyeszékhelyeken a legdrágábbak az átlagfizetéshez képest a kiadó lakások.
"Egy-egy adott járás, város, kerület béradatainál viszont figyelembe kell venni, hogy bár a bérlők egyre nagyobb arányban jelentik be magukat az adott címre, ezt nem teszi meg mindenki, így utóbbiak fizetési adatai nem vagy nem feltétlenül jelennek meg a helyi kereseti adatokban”
- tette hozzá Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Tavaly Budapesten a bruttó átlagbér 697 ezer forint volt, ehhez képest az átlagos bérleti díj februárban 250 ezer volt. Ez pedig 36 százalékos arányt jelent. A vármegyeszékhelyek közül Debrecenben a 599 ezer forintos járási átlagfizetés mellett 200 ezer forintos bérleti díjat kértek egy albérletért. Székesfehérváron bruttó 620 ezer volt az átlagbér, amihez átlagosan 205 ezer forintos lakbér tartozott. Mindkét városban az albérletek a fizetések 33 százalékát tették ki.
Veszprémben, Győrben és Pécsen valamivel kedvezőbb a helyzet: a 150-180 ezer forintos bérleti díj az adott járás 581-694 ezer forintos bruttó átlagbérének egyaránt 26 százalékából kijön.
Ebből a szempontból Szolnokon, Szekszárdon és a nagy egyetemvárosok közé tartozó Miskolcon a legolcsóbbak az albérletek, 18-20 százalékosez az arány.
A budapesti kerületek közül az V. kerület toronymagasan a legdrágább, ugyanis 340 ezer forintos átlagos lakbér mellett az átlagkereset 779 ezer forint volt, ez pedig 44 százalékos arányt tesz ki. A legnagyobb albérletkínálattal rendelkező XI. és XIII. kerületben pedig ugyanez az arány 30 illetve 31 százalék. Ebből a szempontból a legolcsóbb kerület a XV. lett, ahol egy albérlet átlagos bérleti díja a helyi bruttó bér 24 százaléka.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).