Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A gyerekek rendszeresen nem kaptak enni, se inni, büntetésből nem aludhattak a saját ágyukban és égési sérüléseket szenvedtek.
Gyermekbántalmazás miatt legalább négy év börtönre ítélték az Utah állambeli anyukát, aki YouTube influenszerként szigorú nevelési tanácsokat osztogatott – olvasható a BBC-n. A bíróságon az anyuka könnyek között fogadta a ítéletet. Elnézést kért gyerekeitől, és azt mondta:
"Olyan zavarodott voltam, hogy azt hittem, a sötét a világos, és a jó rossz."
Ruby Franke 2015-ben indította el az "8 Passengers (Nyolc utas)" nevű csatornáját, amelynek már több mint kétmillió feliratkozója volt. Videói egy tipikus mormon külvárosi családot mutattak be, a gyerekek egy része otthon tanult, edzésekre jártak, társasoztak, boldognak tűntek. A rajongók azonban gyanakodni kezdtek, hogy valami nincs rendben, amikor 2020-ban az egyik fia arról beszélt, hogy hét hónapon keresztül kénytelen volt babzsákban aludni, mert büntetésből nem használhatta az ágyát.
Egy petíciót is indítottak a nézők, amelyben kivizsgálást követeltek, ezt több ezren aláírták, és a gyermekvédelmi ügynökséget is értesítették, bár akkor még nem indult jogi eljárás. Franke és férje kezdetben elutasították a kritikákat, és azt mondták, hogy néhány videójukat karagadták a kontextusból.
Mégis a csatorna népszerűsége jelentősen csökkenni kezdett, majd 2022-ben véglegesen törölték is, ebben az évben Ruby elvált férjétől. Majd egy életvezetési tanácsadóval új csatornát indított, ahol veszélyes gyereknevelési tanácsokat osztogattak. A rendőrségi jelentés szerint ebben az időszakban kisebb gyerekeit időnként megkötözte, megverte, nem kaptak enni és nyáron arra kényszerítették őket, hogy órákon át a szabadban dolgozzanak naptej nélkül, ami miatt súlyos égési sérüléseik lettek.
Franke volt férje ügyvédjén keresztül az előzetes meghallgatás előtt arra kérte a bíróságot, hogy a lehető legnagyobb büntetést szabják ki volt feleségére, a gyerekei által elszenvedett bántalmazást pedig "borzalmasnak és embertelennek" nevezte.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.