Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A volt diák késsel többször is megszúrta az egyik osztálytársát, de a tárgyaláson tagadta a bűnösségét.
Hétfőn délelőtt a Fővárosi Törvényszéken megkezdődött B. Bertold az „iskolai késelő” előkészítő tárgyalása, számolt be róla a Blikk.
Az I. kerületi Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum volt diákja másfél évvel korábban késsel támadta meg az egyik osztálytársát. A vádirat szerint a fiú 2022. szeptemberében elhatározta, hogy embert fog ölni, amit többször is megjegyzett osztálytársai előtt. Végül október 10-én egy kalapáccsal, két késsel és egy ollóval a hátizsákjában ment be az intézménybe.
Az egyik szünetben a fiú odalépett három osztálytársához, akik közül az egyiket többször is megszúrt a késével. A támadás után a támadó eldobta a fegyverét és távozott a tanteremből. A sérült osztálytársát a mentők korházba szállították, akinek a felépülése hónapokig tartott.
A Fővárosi Főügyészség a támadót előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolta meg, és indítványozta a fegyházbüntetés kiszabását. B. Bertold ennek ellenére nem ismerte el a bűnösségét.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.