Habos isler és túrórúd - mutatjuk korábbi évek feladatlapjait a matekérettségin
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Bár egyre elterjedtebb az AI és a ChatGPT-vel való visszaélés az egyetemeken, sok intézmény megtiltotta az ezeknek a felderítésére szolgáló eszközök használatát.
Az AI által generált munkák kiszűrésére egyre több opció létezik, amelyek nagy segítséget tudnának nyújtani az oktatásban is, ahol kifejezetten hasznos lehet egy olyan eszköz használata, ami felismeri, ha valaki a beadandóját vagy szakdolgozatát egy program segítségével készítette el, írja az Inside Higher Ed.
Az oldal szerint egyelőre mégis úgy látszik, hogy a tanárok tartózkodnak az ilyen eszközök használatától, attól tartva, hogy a plágium felderítésére szolgáló „AI-detektorok” csak több kárt okoznának, mint amennyit segítenének.
A felismerőprogramok jellemzően olyan szoftverekbe vannak integrálva, amelyekkel szövegeket lehet szkennelni, amik leginkább a helyesírás- vagy plágiumkereső programokra hasonlítanak.
Mégis a ChatGPT elindulása után nem sokkal világszerte több egyetem is betiltotta ezeknek a felismerőprogramoknak a használatát.
Ennek oka egészen egyszerű, ugyanis számos felismerőprogramot ítéltek már nem megbízhatónak vagy pontatlannak. Tavaly júniusban egy nemzetközi akadémikusokból álló kutatócsoport egy tucat hibás AI felismerő eszközt talált hibásnak.
Ugyanebben a hónapban a Marylandi Egyetem hallgatói is azt vizsgálták meg, hogy ezek az eszközök olyan szövegeket jelöltek meg hamisnak, amik nem is az AI által lettek előállítva, olyanokat pedig figyelmen kívül hagytak, amik egy az egyben generált szövegek voltak.
"Sok vállalat rengeteg finanszírozást gyűjt, és azt állítja, hogy olyan felismerőprogramokkal rendelkeznek, amelyeket megbízhatóan lehet használni, viszont egyikük sem magyarázza meg, mi alapján történik a szövegek értékelése”
- mondta Soheil Feizi, a Marylandi egyetem AI Laboratóriumának igazgatója, aki felügyelte a diákok kutatását.
A cikkben megszólalók szerint pedig további probléma ezekkel a programokkal, hogy a generált szövegek százalékos kimutatásán túl nem lehet visszakeresni, hogy honnan származnak a források.
„Nem lehet lemásolni vagy elemezni az észlelés során használt módszertant, tehát ez egy fekete doboz.”
- nyilatkozta Annie Chechitelli, a Turnitin – egy ingyenes plágium ellenőrző online program – termékigazgatója.
Annak ellenére, hogy sokan szkeptikusak az ellenőrző programokkal kapcsolatban, az AI technológia használatát és annak széles körű megismerését és oktatását továbbra is támogatják az oktatásban.
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.