Ilyen lett a ház, amit pécsi egyetemisták építettek a hajléktalan párnak

Gáztűzhely, mosogató, kályha és a polcon kis díszek - már majdnem teljesen kész az a kis házikó, amit pécsi egyetemisták és tanáruk Dányi Tibor Zoltán épített a hajléktalan párnak.

"Sokat változott az eredeti elképzeléshez képest, elsősorban azért, mert változó volt, hogy kitől, mit kaptunk. De rugalmasak voltunk és alkalmazkodtunk a körülményekhez" - mondta Dányi Tibor Zoltán a Pécsma stábjának, mikor megmutatta a szinte teljesen elkészült faházat.

Az építkezés nagyjából két hétig tartott, és közel száz diák önkénteskedett, hogy a hajléktalan párnak fedél legyen a feje felett. Az első néhány napot leszámítva esőben, szélben dolgoztak a hallgatók. A sok eső és a munkálatok miatt az út felázott, most azt próbálják rendbe tenni.

A házra még napelem is kerül, ami nagy segítség lesz, hiszen egyelőre a pár csak gyertyával tud világítani.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.