Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hasonló intézkedésről Magyarországon egyelőre még semmilyen egyeztetés nem történt, pedig a menstruációs szegénység nálunk is több ezer nőt és diáklányt érint.
Októbertől minden rászoruló nő és lány ingyenesen kaphat intim higiéniás termékeket a bécsi BIPA drogériákban - írta meg a hvg.hu. A döntés értelmében a rászorulók havonta egy doboz saját márkás tampont vagy egy doboz - szintén saját márkás - betétet kaphatnak ingyen, amikért olyan utalványokkal fizethetnek, amikhez az ifjúsági centrumokban és szociális üzletekben juthatnak hozzá.
Az intézkedés a Bécs, amilyennek (n)ők szeretnék nevű három hónapos közvélemény-kutatás után valósult meg, melynek során 15 500 bécsi nő összesen 77 ezer ötletet, javaslatot és igényt fogalmazott meg a várossal kapcsolatban, többek között az ingyenesen elérhető menstruációs termékek "bevezetését" is.
A döntést egy három hónapos tesztidőszak előzte meg, amit Brigittenauban végeztek, ahol 80 ezer tampont és 95 ezer betétet bocsátottak ingyen lányok és nők rendelkezésére. Ezt terjesztik most ki Bécs egész területére.
Menstruációs szegénység
Az úgynevezett "menstruációs szegénység," vagyis az, hogy számos nő számára az intim higiéniás termékek megfizethetetlenek a világ legtöbb országában - köztük Magyarországon is - probléma. Bár ez "csak" havi körülbelül 1-2000 forintos kiadást jelent, a Magyar Vöröskereszt korábbi felmérése szerint a termékek hiányában több ezer magyar nőnek és diáklánynak kell a menstruációja miatt havonta több napot otthon maradnia.
A probléma megoldására a világon először 2020-ban Skóciában megszavazták, hogy ezek a termékek az összes nő számára ingyenesek legyenek, míg máshol jellemzően kevesebb adót vetnek ki rájuk, vagy éppen adómentesítik az intim higiéniai termékeket.
Magyarországon hasonló intézkedés egyelőre nem történt, egyéni kezdeményezések viszont vannak. 2022-ben például a Budapesti Corvinus Egyetemen a BleedAid akció keretében három napon keresztük menstruációs segélydobozokat helyeztek ki az E épület mosdóiban.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).