Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Táborfigyelő szerint az eddigi jelentkezésekből arra lehet következtetni, hogy rekordévre készülhetnek a táborszervezők.
Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője szerint ellentétben az elmúlt évekkel, a szülők tudtak dolgozni, nem volt hosszabb karanténidőszak, így az anyagi helyzetük viszonylag stabil, be tudják fizetni a gyerekeket táborokba.
Már most lehet válogatni?
A kínálat már most kiemelkedő, több mint kétszáz táborturnus közül tudnak választani az érdeklődő szülők és gyermekeik - írja közleményében a Táborfigyelő. Lehet jelentkezni kreatív alkotótáborokba, a Juventus focicsapat magyarországi gyermektáborába, rajzfilmes és indiántábor, de fotóstábor, angoltábor és nyomozótábor is van a kínálatban.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.