Egy friss kutatás teljesen átírhatja, amit eddig az ősemberekről tudtunk

A téli időszakban az eddig ismertekkel szemben olyat tettek, ami megfigyelhető a csontszerkezetükben bekövetkezett változásokon is.

  • Eduline/MTI

Egy új elmélet szerint a neandervölgyi emberek és elődeik konkrétan átaludhatták a kemény teleket - írja a Guardianra.

A kutatók a spanyolországi Sima de los Huesos (Csontok szakadéka) régészeti helyszínen feltárt 400 ezer éves tömegsírban talált fosszilis csontmaradványokat vizsgálták meg. Elemzésük nyomán arra a megállapításra jutottak, hogy az ősemberek úgy védekeztek a rendkívüli hideg téllel szemben, hogy átaludták.

Állításuk szerint ezek a korai emberek "olyan anyagcsere-állapotba kerültek, amely segített nekik túlélni a rideg körülményeket, korlátozott mennyiségű táplálékkal és elegendő testzsírkészlettel".

Lehet, hogy nem is különbözünk annyira tőlük? Mentalitásban legalábbis aligha - fogadunk, sokan közületek is átaludnák inkább a telet.

(Borítóképünk illusztráció)

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.