Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A "vasalódeszkás" tanár, illetve az évvégi osztályzás is helyet kapott a 20. ARC kiállítás témái között. Képgaléria.
Talán nem meglepő, hogy 20. ARC közérzeti kiállításra -, amely egyébként a Hova tovább? címet kapta - rengeteg plakát készült a koronavírussal kapcsolatban. A járvány tavasszal mindenkinek megváltoztatta az életét, az iskolákban pedig egyik napról a másikra kellett átállni digitális oktatásra.
A tanárok igyekeztek alkalmazkodni az új helyzethez és próbálták megtalálni a módját, hogy leadjanak minden tanyanyagot, amelyet arra a félévre előírtak, valamint neten keresztül is fenntartsák a diákok figyelmét és érdeklődését. Így tett például Vezsenyi László makói tesitanár is, aki a vasalódeszkájával olyan népszerű lett, hogy még az ARC kiállításra pályázók közül is többeket megihletett.


Akinek nem lenne ismerős a sztori, annak segítünk: a makói József Attila Gimnázium tesitanára márciusban egy remek videóval rukkolt elő, amelyben egy vasalódeszkán mutatott be úszásgyakorlatokat. A távoktatás kreatív megoldását azonban nem mindenki értékelte, a hódmezővásárhelyi tankerületi vezető "letiltotta” a tanításról a tesitanárt. Később ombudsmani vizsgálat indult a makói tanár ügyében, de közben lemondott a tankerület vezetője is - aki egyébként azóta a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanügyi igazgatóhelyettese lett.
A híres vasalódeszka lassan szimbólummá vált. Több ismert ember is kiállt az ügyért - erről itt írtunk korábban. Majd arról is beszámoltunk, hogy a „vasalódeszkás tanár” úgy döntött, jótékony célra ajánlja fel a nagy karriert befutó vasalódeszkát. Végül a licitálásnak két nyertese is lett, így összesen több mint 400 ezer forintot hozott egy állatmenhelynek.
De nem csak a "vasalódeszkás" tanár került elő oktatási témaként a 2020-as ARC kiállításon. Az egyik plakát például az évvégi osztályzást figurázza ki.

Frappáns módon tartja fenn a másodikosok figyelmét egy texasi tanárnő
Vita nélkül megérdemelné az év tanára címet az az amerikai tanárnő, aki cápajelmezben tart matekórát a második osztályos tanulóinak.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).