Lezárult a licitálás: két nyertese lett a híres vasalódeszkának

Kétezer forintról indult a licit Vezsenyi László makói tornatanár híres vasalódeszkájáért. Az árverés a Facebookon, a Tappancs Állatvédő Alapítvány oldalán zajlott. Tegnap délután a nagy karriert befutó vasalódeszka el is kelt: két nyertest is hirdettek, így összesen több mint 400 ezer forintot hozott az állatmenhelynek.

  • Eduline

A hét elején írtunk róla, hogy Vezsenyi László, a „vasalódeszkás tanár” a Tappancs Állatvédő Alapítványnak ajánlotta fel az igencsak híressé vált vasalódeszkáját, hogy licitre bocsájthassák azt. A tárgy azzal vált szimbólummá, hogy a távoktatás kezdetén a tornatanár vasalódeszkás úszásoktatással próbálta meg jobb kedvre és mozgásra bírni a gyerekeket.

A licitnek két nyertese is lett: egy szegedi vállalkozó és egy aszódi dohánybolt, így összesen több mint 400 ezer forint gyűlt össze az állatmenhelynek. A dohánybolt nem tart igényt a vasalódeszkára, ők egyébként is további licitre bocsájtották volna - számolt be az RTL Kub Híradójának a Tappancs Állatvédő Alapítvány vezetője, aki azt is hozzátette: nagyon meglepődtek, hogy ők kapták a felajánlást és rendkívül hálásak érte.

A befolyt összeget a menhely több mint 200 lakójára fogják fordítani.

Zseniális fotó: így tartott évzárót egy budaörsi iskola tanára

Az idei évzárók a járvány miatt elrendelt intézkedések miatt sem mondhatók hagyományosnak, de van aki még ezt a különleges év végi helyzetet is tudta űberelni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.