Évtizedekkel ezelőtt elveszett táskát találtak egy iskolai szekrény mögött - különleges dolgok voltak benne

A történelem egy kis darabját találta meg egy ohioi középiskola egyik dolgozója munka közben. Egy 1957-ben elveszett kézitáskára bukkant rá egy résben, az iskola pedig utánajárt és megtalálták a tulajdonosát.

  • Eduline

Az ohioi North Canton középiskolában véletlenül fedezték fel a piros kézitáskát, amit az iskola falai több, mint 60 éve őriztek. Az iskola gondnoka a szekrények és a fal közötti burkolatot illesztette vissza, amikor észrevette a poros táskát a résben – számolt be a CNN.

A középiskola ekkor nyomozást indított a rég elveszett táska ügyében, és posztolta a felfedezésüket az iskola honlapján is. Idővel kiderítették, hogy a kistáska tulajdonosa egy egykori diákjuk, Patti Rumfola, aki 1957-ben veszthette el a piros darabot. Patti 2013-ban elhunyt, de a gyermekeivel sikerült felvenni a kapcsolatot, akik egy családi összejövetel keretében átvették az ereklyét.

A táska tartalma felfedte egy 50-es évekbeli gimnazista lány értékeit, amiket a mindennapokban magával hordott. Patti gyermekei találtak egy fésűt és néhány sminkterméket, többek között púdert és egy rúzst pasztel rózsaszín árnyalatban. Ezen kívül voltak a táskában tagsági kártyák (például a helyi könyvtárba), és több fekete-fehér fénykép Patti családjáról és barátairól. Az egyik képen rövid üzenetet is találtak, ami Pattinek szólt: „Sose felejtsd el a nagyszerű időt, amit együtt töltöttünk. Remélem örökké barátok leszünk, akkor is, ha messze kerülünk egymástól. Bonnie ’56”.

Még egy 1956-os focimeccs táblázat is volt nála, amiben Patti egy-egy dátumot meg is jelölt. Az iskolai körzet azt is elárulta, hogy a lány pénztárcájában talált érmékből a gyerekei eltettek egyet-egyet az anyjuk emlékére.

Az ohioi közösség nagy érdeklődést mutatott a táska irányába, és kommentekben kérdezősködtek Rumfola életéről, ezért az iskola közzétette a gyászjelentését: Patti 1960-ban érettségizett le a középsikolában, amit akkor még Hoover néven ismertek. Később tanári pályára lépett, és tanított egész életében. 1980-ban feleségül ment John G. Michelehez, akivel 5 gyermekük született.

Időutazó táblákat találtak az oklahomai Emerson Gimnáziumban - képek

Egy pár napja derült ki, hogy különös leletre bukkantak az Egyesült Államokban, az oklahomai Emerson Gimnáziumban. Az új táblák cseréjénél találtak a kincsekre.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.