Így élhetitek túl a vizsgaidőszakot: ez az app segíthet a felkészülésben

Habár már csak pár nap van a karácsonyig, sok egyetemistának még nem ért véget a vizsgaidőszak. Januárban újabb vizsgák vagy beadandók várnak az egyetemi hallgatókra. Ezzel az appal hatékonyabb lehet a tanulás.

  • Eduline

My study life

A My study life applikáció segítségével átláthatóvá alakíthatjátok nem csak a vizsgákra való készülődést, hanem beütemezhetitek a feladataitokat, a beadandóitokat és különböző időpontokat. Ráadásul az app szinkronizálhatja az adatokat a felhőben is, ezáltal bármelyik eszközről elérhetitek őket, anélkül, hogy újból be kéne állítanotok bármit is. Ha ez mind nem lenne elég, van még egy jó hírünk: az app offline is működik.

Elérhető iOs-en az App storeban, androidon a Google Playben és desktopon is.

Három túlélőtipp a tanuláshoz: így könnyebb lehet a vizsgaidőszak

Vannak, akik a karácsony előtti héten is vizsgáznak. Mutatunk három tippet, amely a segítségetekre lehet.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.