Fontos infók pályakezdőknek: ilyen szabályok vonatkoznak az év végi szabadságokra

Az egyetem után elkezdtetek dolgozni, vagy az év vége előtt éppen belekóstoltatok a munkába? Akkor ezeket a szabályok nektek is ismernetek kell az év végi szabadságokról.

  • Eduline/MTI

Fontos, hogy a Munka törvénykönyve szerint az év végéig mindenkinek ki kell adni az éves szabadságát, a jogszabály megsértésnek számít ha ez elmarad, akkor is, ha a munkavállaló sem akar az adott időszakban szabadságra menni.

Mikor maradhatnak meg a szabadságok a követekező évre?

Néhány rendelkezés lehetőséget ad a szabadság átvitelére a következő évre. Egyik ilyen az életkor után járó pótszabadság (ez életkortól függően 1-10 nap lehet), amely a következő év végéig adható ki. Ez főként az idősebb munkavállalók esetében ad nagyobb mozgásteret, ugyanakkor a pótszabadság átviteléről még  ebben az évben írásban meg kell állapodni a feleknek.

A szabadság abban az esetben csúszhat még át 2020-ra, ha a 2019. végén kezditek meg a szabadságotokat, ekkor ugyanis 5 munkanapot áttolhattok jövőre, azaz ha valaki már idén december 30-án hétfőn szabadságra megy, még 2019-es szabadságkerete terhére egészen január 8-ig pihenhet, amennyiben a szabadságát közben nem szakítja meg.

Azoknál viszont, akik október 1-jén vagy azt követően kezdték munkaviszonyukat, az adott időszakra járó szabadság a következő év március 31-éig felhasználható. Az is nagyon fontos, hogy a ki nem vett szabadság pénzben nem váltható meg, arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség.

A szabadságokról bővebben itt olvashattok el mindent, amit pályakezdőként tudni kell:

A legfontosabb kérdések pályakezdőként: minden, amit a szabadnapokról tudni kell

Pályakezdőként sokszor útvesztőnek tűnhet a rengeteg szabály és törvény, ami meghatározza a mindennapjaitokat. Sokan azonban még akkor sem teszik fel a kérdéseiket, ha valamit nem értenek. Pontosan mik határozzák meg a szabadnapjaitok számát, és milyen szabályok vonatkoznak rátok pályakezdőként vagy diákként? Most minden kérdésetekre választ kaphattok.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.