Korábban már megírtam, milyen volt online tanulni a világ egyik legjobb egyetemének kurzusán, és még akkor megígértem, hogy kipróbálom, mire jók a nyelvoktatásra fejlesztett applikációk. Franciát kezdtem tanulni a telefonommal, és az érdekelt, hogy helyettesíthetem-e az intézményesített nyelvórákat.

Az applikáció kiválasztása lényegében véletlen volt. A Doulingo kézenfekvőnek tűnt, hiszen ismert, rengetegen használják, de persze választhattam volna a busuu-t vagy a Babbelt is, és sorolhatnám még a piacon lévő nyelvoktató alkalmazásokat oldalakon át, annyi van már. A döntés mögött komoly kutatómunka vagy próbaórák sem álltak, csak ráböktem egy alkalmazásra az AppStore-ban.

A Doulingo különösebb grafikai élményt nem nyújt, azon túl, hogy különféle kis arcokhoz csatlakozó buborékokban jelennek meg a példamondatok, de valójában ennek sincs funkciója. Legalábbis számomra nem segített az, hogy egy eszkimó mondta ki, hogy a kutyám kék. Az viszont kifejezetten hasznos volt, hogy valaki kimondta, ugyanis pont a francia az a nyelv, ahol az írás és a kiejtés között néha képtelenség bármilyen logikai összefüggést találni.

Bevallom, évekkel ezelőtt tanultam már franciát, így bár a kezdő csomagot kezdtem el, valójában sok minden ugrott be menet közben, hogy jé, ezt már egyszer megtanultam, csak azóta jól elfelejtettem. Annak idején azonban hagyományos módon tanultam, ami számomra teljesen lapossá és unalmassá tette az egészet, ráadásul hónapok után sem volt semmi sikerélmény.

És akkor itt kell leírnom a Doulingo – és a hozzá hasonló appok – nagy előnyét: úgy tanít, mintha egy csecsemő lennél. A kisgyereknek sem magyarázzák el, miért oda tegye a ragokat, és milyen szórendi szabályokat kell betartani, mégis megtanul az anyanyelvén, a miértekkel és a nyelvtani definíciókkal meg majd ráér hétévesen foglalkozni. Nem akarok – nem is tudnék - mély tanulásmódszertani fejtegetésekbe merülni, de nekem sokkal jobban esett kifejezéseket, szavakat és mondatokat tanulni, mint állandóan azon kínlódni, hogy ez meg az a rag mit keres ott, ahol.

Leginkább egy vonatos példával tudom ezt szemléltetni: képzeljetek el egy intercity-t, ami elindul Budapestről, és megérkezik Szegedre egyetlen megálló nélkül – tudom, nincs ilyen, de most képzeljétek csak el. Nem az a lényeg, hogy hamarabb érsz a végére, hanem hogy suhansz, tájakat látsz, és élvezetes az út. Ez lenne a Doulingo. A hagyományos tantermi oktatásnál pedig úgy éreztem magam, mintha egy olyan vonaton ülnék, ami minden bokornál megáll, hogy valami szörnyen nehéz terhet vegyen fel, így pedig megállóról-megállóra lassul, mígnem valahol félúton teljesen kifullad.

Az applikáción megadtam egy napi célt – 10 perc -, amit minden nap teljesíteni kell. Persze nem történt semmi, ha nem sikerült, de a mai napig többé-kevésbé tartani tudom ezt. Először szkeptikus voltam, de bebizonyosodott, hogy tényleg lehet így haladni, arra a 10 percre pedig bármikor lehet időt szakítani. Az egész így szinte észrevétlenül épül be a mindennapokba, nem kell fél órát villamosozni a nyelviskolába, ráadásul időbeosztás sincs. Sikerélmény viszont jön, hiszen anélkül kezdünk el mondatokat ismételgetni, hogy hosszas nyelvészeti fejtegetésekkel magyaráznák el a miérteket, amik hát nagyon nem is érdekelnek egy átlag nyelvtanulót.

Több mint egy hónap tanulás után egyáltalán nem adtam fel, nem lankadt a lelkesedés, és biztos vagyok benne, hogy folytatni tudom még akármeddig. Ígérem, még pár hónap, és élesben is kipróbálom, hasznos-e, amit tanultam. Jelenleg az algoritmus azt közölte velem, hogy 3 százalékos a nyelvtudásom. Nem sok, de senki sem sürget. Aztán az éles próbán, ha furcsán néz rám egy francia anyanyelvű, és azt mondja, fogalma sincs, milyen nyelven hadarok, akkor…hát a pénzt nem kérhetem vissza, mert ingyenes  az egész, de mondjuk turnéra indulok a fiktív nyelvvel, amit megtanultam.