Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
A Szülői Hang több mint ötezer szülő részvételével készített felmérésből kiderül: az általános iskolákban a matek- és az angolórákat érinti leginkább a tanárhiány.

Mivel részletes statisztika nem volt a tanárhiány mértékéról, a Szülői Hang Közösség online szülői felmérést készített a tanárhiányról és az azzal összefüggő problémákról - írja a 24.hu.
A tanárhiány legegyértelműbb jele az, amikor a tanóra érdemben nincs megtartva: ez jelentheti azt, hogy a tanóra elmarad, azt, hogy az órát helyettesítéssel megtartják ugyan, de az nem megfelelő - írják. Attól függően, hogy hány hétig marad ki az érdemi oktatás egy adott tantárgyból, különböző súlyosságú lehet a tanárhiány. A tanárhiány súlyosságát az alábbi fokozatok szerint különböztetik meg:
Általános iskolában egyértelműen a matematika és az angol nyelv a legkritikusabb terület: a tanárhiányt ilyen órákon a szülők 11,1, illetve 9 százaléka jelezte. Különösen kiemelkedik a matematikatanárok hiánya a községekben: a 13,9 százalékos tanárhiány a legmagasabb érték az összes eset közül. Összességében az adatok a kormány állításaival szemben egyértelműen alátámasztják, hogy a súlyos országos tanárhiány éppúgy sújtja a nagyvárosokat, mint a kistelepüléseket - teszik hozzá.
Rengeteg fiatal pedagógus hagyja ott a pályát
Száz jelentkezőből huszonhat marad a pedagóguspályán hosszabb távon - mondta Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. A szakszervezeti vezető az Inforádiónak azt mondta, a kormány is jelentkezik olyan megoldásokkal, amelyekből kiderül, hogy érzékelik a tanárhiányt, a hivatalos kommunikációban azonban ugyanazok a felelős emberek mondják azt, hogy "minden rendben, harminc százalékkal többen jelentkeznek a tanárszakokra.
Az általános iskolák esetében különösen hosszú ideig tart az ének-zene, informatika- és technikatanárok pótlása, mindezek közül kiemelkedik az ének-zene, ahol az esetek nagy többségében a tanárhiány a tanév jelentős részének kimaradását jelenti.
A községek helyzete különösen elkeserítő: rajz, testnevelés, fizika, informatika, kémia, technika, ének-zene tantárgyból a kimaradás lényegében az egész évet érinti. E településeken ezekből a tárgyakból nagyon nehezen megoldható, hogy a hiányzó tanárokat év közben pótolják.
Máshol is van probléma
A tanárhiány másik megnyilvánulási formája lehet az is, ha a tanulók nem tudják csoportbontásban tanulni azt a tantárgyat, amelynél erre szükség lenne a hatékony tanuláshoz.
Az általános iskolák esetében kiugró a matematikai csoportbontás hiányára vonatkozó szülői visszajelzés, ebből óriási igény lenne a csoportbontás bevezetésére, ezt követi az angol nyelv és a magyar nyelv. Gimnáziumok esetén is kiugró a matematikánál és az angolnál a csoportbontás iránti igény: sok szülő jelezte, hogy ezen kívül a magyart, a fizikát és a történelmet is jó lenne csoportbontásban tanítani. Összességében matematikatárgyból súlyos válságot tükröz, hogy a csoportbontás hiányát ilyen gyakran jelzik a szülők.
Csökkennek a gyerekek lehetőségei, esélyei - a tanárhiányról készít felmérést a Szülői Hang
A tanárhiánnyal romlik az oktatás minősége, csökkennek a gyerekek lehetőségei és esélyei is. Többek között ezeket a követkeményeket tapasztalják a szülők, akik eddig részt vettek a Szülői Hang Közösség online kutatásában. A Szülői Hang Közösség online felmérés indított a tanárhiánnyal és az oktatás minőségével kapcsolatban, aminek néhány részeredményét közölték 2200 válasz alapján.
Idegennyelv-tanulásnál egyértelmű a csoportbontás szükségessége, a visszajelzések alapján látszik, hogy sok helyen nincs csoportbontás angol, német vagy más idegen nyelvből, ez pedig nagyban megnehezítheti a középfokú nyelvvizsga megszerzését. Akik pedig idegen nyelvből hátrányt szenvednek, hátrányban vannak az egyetemi felvételinél, hiszen 2020-tól csak középfokú nyelvvizsgával lehet majd bejutni a felsőoktatásba.
Végül arra is rákérdeztek, hogy a szülő hány tanár pedagógiai munkájával elégedett. Összességében tízből kilenc szülő szerint az állam nem nyújt kellő anyagi és erkölcsi megbecsülést a pedagógusoknak, és nem megfelelőek a munkafeltételeik sem. Csupán egy szűk kisebbség elégedett a tanárok megbecsültségével, de az ő számuk is jelentősen csökken, amint személyesen találkoznak azzal, hogy a tanárok akár el is hagyhatják a pályát, ezért nem marad elegendő tanár, aki tanítson.
Több ezer gyógypedagógus hiányzik a magyar oktatási rendszerből
A gyógypedagógusok szerepe felbecsülhetetlen, mégis több ezren hiányoznak ma Magyarországon a munkaerőpiacról - írja az Abcúg. Egy pár évvel ezelőtt készített, 14 hónapot végigkövető adatgyűjtés kimutatta, hogy a közigállás.hu állásportálon több mint 2800 hirdetésben kerestek összesen 3500 gyógypedagógust. Volt olyan hirdetés, amiben egyszerre tizet is.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.