szerző:
Eduline

További tüntetésekre lehet számítani, ha figyelmen kívül hagyják a diákok kéréseit - mondta az ATV-nek Kormos Krisztián, a Független Diákparlament szóvivője.

©

A Független Diákparlament szóvivője az ATV-nek azt mondta, eddig 12 ezren jeleztek részvételi szándékukat a Facebookon, arra számít, hogy ennek a fele, tehát körülbelül hatezer ember mehet el a pénteki "Ne menj suliba - demonstrálj az oktatásért" elnevezésű tüntetésre. 

Az oktatás minőségét javító javaslatokat tesznek majd, ahogyan ezt már korábban is megtették, egy 80 pontos javaslatcsomagot tavasszal elküldtek az Emberi Erőforrások Minisztériumának, érdemi választ azonban nem kaptak. Kormos azt mondta: a rendezvény olyan erőt fog adni a diákságnak, amit már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Azonban ha mégis ezt tennék, akkor további lépésekre, tüntetésekre lehet számítani, akár a választás után is.

Senki nem listázhatja a pénteki diáktüntetés résztvevőit, az iskolaigazgató sem tilthatja be a tiltakozást

Sem az osztályfőnök, sem az iskolaigazgató nem tilthatja meg a diákoknak, hogy részt vegyenek egy tüntetésen, és listát sem készíthetnek a tiltakozó tanulókról - hívja fel a figyelmet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). "A tüntetés a véleménynyilvánítás egy formája, és mint ilyen, az Alaptörvényben garantált alapjog, az nem köthető életkorhoz vagy egyéb státuszhoz.