„Egy tizedikes diáknak heti 36 a kötelező óraszáma, pedig nem hiszem, hogy napi 7-8 órán keresztül, az iskolapadban ülve végig tudnak figyelni, ez így biztosan nem hatékony. És ezek után még fel kell dolgozni a tananyagot, megírni a házi feladatot – ez túlzott elvárás, ezen változtatni kell” – szögezte le Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke a Civitas Intézet konferenciáján a tanulói óraszámokról, hozzátéve: a kisebbeknek is túl magas az óraszáma, egy másodikos diák például heti 25 tanórát ül végig. „Van némi szülői nyomás is. Beszélgettem egy V. kerületi iskolaigazgatóval, aki azt mondta, ha elmegy egy oviba, és nem ígéri meg, hogy már a kicsiknek idegen nyelvet és informatikát is fog tanítani, nem az ő iskoláját fogják választani a szülők” – magyarázta.

A pedagóguskar elnöke szerint nemcsak az óraszámokkal, hanem az elsajátítandó anyagmennyiséggel is gond van – az első négy évnek például az alapkészségekről kellene szólnia, az olvasásról, szövegértésről, számolásról, amelyek mellett persze ott kellene lennie a művészeteknek és a testmozgásnak is. „És ott kellene lennie a játéknak is, amely nagyon fontos szocializációs erő, játék közben a gyerekek nagyon sok mindent meg tudnak tanulni. Egyre ritkábban játszanak a gyerekek, és ezzel nagyon sok mindent veszítenek” – tette hozzá.

Horváth Péter szerint a kerettanterveknek a jelenleginél sokkal több lehetőséget kellene adniuk az iskoláknak a saját tanterveik alkalmazására. A Civitas Intézet konferenciáján szintén felszólaló Mendrey László is kitért az óraszámokra: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint míg egy hatéves óvodás napi félórás kötelező foglalkozáson vesz részt, az iskolába bekerülve azonnal napi négy vagy öt órát kénytelen végigülni, „és ezek a számok arról még nem szólnak, hogy mennyit kell tanulniuk délutánonként”.

Ki miért akar tanár lenni?

A pedagóguskar elnöke felidézett egy 2015-ös kutatást: pedagógusképzésre jelentkezőket, tanárszakos hallgatókat és már dolgozó pedagógusokat kérdeztek arról, miért választották ezt a pályát. „A két leggyakoribb válasz az volt, hogy azért, mert a pedagógusoknak mint közalkalmazottaknak viszonylag biztos a munkahelyük, a másik pedig, hogy kiszámítható a munkaidő. Ez azért elég szerény motiváció” – mondta Horváth Péter.

Hozzátette: ha az az életpályamodell lenne érvényben ma is, amelyet 2013-ban elfogadott a parlament, sokkal kevesebbet beszélnének erről a szakszervezetek és a pedagóguskar. „Akkor egy egyetemet végzett pedagógus kezdő bére – gyakornoki pozícióban – a minimálbér 180 százaléka volt, most 135 százaléka” – utalt arra, hogy 2014-ben elszakították a pedagógusbéreket a minimálbértől, helyette a 2015 óta változatlan vetítési alapot vezették be.

Vagyis míg korábban évről évre néhány ezer forintos fizetésemelkedésre számíthattak a pedagógusok – ha a minimálbér, vagyis a bértábla alapja nőtt, akkor a fizetés is -, 2015-től ezt az elemet kivették a rendszerből. „Ha ma valaki elmegy egy iskolába könyvtárosnak, és nincs pedagógus végzettsége, többet keres, mintha ugyanúgy elmenne iskolai könyvtárosnak, de lenne tanári diplomája. Nem hiszem, hogy ez a helyzet a pálya presztízsét különösebben emeli” – magyarázta Horváth Péter, hozzátéve: bár sokan kérik a minősítésüket, eredményesen át is mennek rajta, és örülnek is neki, "de ez az öröm inkább megkönnyebbülés, hogy túlestek rajta”.

„1995-ben lettem igazgató, akkor 18 volt a kötelező óraszám. Később 20, majd 22 lett, most pedig 22 és 26 között mozog, átlagosan 24. Amikor igazgató lettem, a hölgyek 55 évesen, a férfiak 60 évesen mentek nyugdíjba. Most átlagosan 65 évesen, pedig biológiailag nem lettünk erősebbek” – tért ki a tanárok munkaidejére, amelyről azt mondta, a pedagóguskar felmérése szerint ahhoz, hogy egy tanár becsületesen elvégezze az alapvető feladatait, heti 50 órára van szükség.

„Vakok között a félszemű a király”

Mendrey László, a PDSZ elnöke szerint a kormány „gondolt kedvenc középosztályára, a sok uniformizált intézmény mellett nagyobb lehetőséget adott az egyházi, magán- és alapítványi iskoláknak". Nem véletlen, hogy egyre több szülő menekíti a gyermekét az állami oktatásból egyházi vagy alapítványi, magániskolákba. „A szülők nem ostobák, látják az állami iskolák állapotát. Az, hogy virtuális wc papír van, már régen nem elég. Csakhogy az alapítványi és magániskolák tandíjait kevesen tudják megfizetni” – mondta, hozzátéve: mind az egyházi, mind az alapítványi és magániskolák rendelkeznek privilégiumokkal, hiszen nem feltétlenül kell a központilag összeállított kerettantervekkel bajlódniuk, a diákjaikat bárhonnan toborozhatják, szabadon választhatnak tankönyvet, pedagógusokat.

„Vakok között a félszemű a király” – minősítette a szerkezetváltó, vagyis a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok rendszerét, amely Mendrey László szerint tovább erősíti a magyar oktatás szelektivitását. „Folyik a lehalászás a 10-12 éves tanulók körében, így okozva komoly problémát azokban az általános iskolákban, ahol a távozó diákok miatt osztályokat kell összevonni, a pedagógusoknak pedig új közösséget kell építeniük” – mondta. A szakszervezeti vezető szerint a fenntartói rendszert újra kell gondolni, „nincs ma Magyarországon olyan szakember, aki azt gondolja, hogy a jelenlegi rendszer működőképes”.