szerző:
Eduline

Balog Zoltán miniszter lemondásáért, valamint a civil szervezetek melletti kiállásért vonulnak utcára tanárok, diákok és szülők.

A fővárosban a Kossuth téren gyülekeznek a Tanítanék Mozgalom, illetve a Civil Közoktatási Platform szimpatizánsai, akik a közoktatás terén három dolgot követelnek, miután lejárt a kormány felé benyújtott ultimátum:

  • Mondjon le vagy váltsák le Balog Zoltán oktatásért is felelős minisztert,
  • hozzanak létre önálló oktatási minisztériumot
  • alkossanak új köznevelési törvényt, mely figyelembe veszi a CKP Kockás könyvét.

A civil szervezetekkel szemben néhány hete indított kampányt a kormány, pontosabban azokkal szemben, amelyek a leghangosabban kritizálták a kormány tevékenységét - vezető tagjaik számára kötelezővé tennék a vagyonnyilatkozatokat. Többek között névszerint említették a Történelemtanárok Egyletét is. A Tanítanék és a csatlakozók a megtámadott civilekért is szeretnének kiállni.

17:10

A következő hetekben megkezdődik a CKP Kockás könyvének társadalmi vitája is. Arra kérték a tiltakozókat, hogy a tüntetést követően is legyen aktívak, támogassák a civil szervezetek munkáját.

A tüntetés véget ért, helyszíni beszámolók alapján 1500 ember gyűlt össze a téren.

17:05

Jogászokat és ügyvédeket keresnek, akik segítenek a diákoknak, amennyiben kártérítési pert szeretnének indítani a kormánnyal szemben, mert jogtalanul rövid időn belül alakították át az érettségi szabályokat a mostani vizsgázóknak. Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke is kiállt a színpadon a diákok mellett,

17:00

A Független Diákparlament felhívása is elhangzott, miszerint gyűjtik az aláírásokat a Történelemtanárok Egyletével, hogy 2017 tavaszát követően is lehessen használni a kronológiát is tartalmazó régi történelmi atlaszt. Emellett támogatókat gyűjtenek, hogy a kormány ne hozzon olyan érettségi szabályokat, amelyekre nem volt megfelelő idejük felkészülni. Többek között ilyen a szakmai érettségi is, ahol csak december végén ismerték meg a diákok, hogy miből kell emelt szinten vizsgázniuk.

16:55

Balog miniszteri minőségét több szempontból kérdőjelezi meg Törley: a nemzetiségek helyzete, a kultúra, az oktatás, a szociális rendszer, az egyházak egyenjogúsága, az egészségügy és a családok helyzete mind olyan terület, amiért Balog Zoltán felel. Ez alapján úgy tartják, hogy nem alkalmas a posztjára a miniszter.

Egy szamárt is felvezettek a színpadra, mint Balog Zoltán lemondása esetére egy ideális ideiglenes - egyben alternatív - miniszterjelöltet. "Bár csak egy szamár", de nincs benne jóindulat és hatalmi gőg - véli Törley és Pilz.

16:45

Pilz Olvér kapott szót a színpadon, aki Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár távozásáról megjegyezte, hogy nem végrehajtókat kell eltávolítani, hanem az igazi felelsőket, akik ilyen rossz helyzetbe hozták a magyar oktatást. Hozzá csatlakozott Törley Katalin, miszerint Balog Zoltán a felelős, ugyanis nem ért az oktatáshoz.

16:30

Elsősorban a civil szervezetek munkájáról beszélnek a színpadon,hamarosan az oktatásra is rátérnek.

16:15

A tüntetésen megjelent civil szervezetek képviselői mind felsorakoztak a színpadon. A tömegben a pártok tehetetlenségét teszik szóvá, ezért is kénytelenek a civilek tüntenti.

©

16:00

Helyszínen tartózkodó kollégánk szerint nincs nagy tömeg, pár százan várakoznak a Parlamentnél. A tömegközlekedési eszközökön sem tapasztalható nagy zsúfoltság, szemben az egy évvel korábbi tüntetésekkel. A 2-es villamos azért tele volt, de zavartalanul közlekedik a térnél.

Törley Katalin a várkazókat hívta össze, kezdődik a demostráció.

©