szerző:
Eduline

Mérgező anyagok kerültek a levegőbe, emiatt pedig rosszul lett több iskolás Szlovákiában. Azóta sem tudják, hogyan került a levegőbe vegyszer.

 

©
10 osztályt ki kellett üríteni a pöstyéni alapiskolában, miután hetekig fejfájásra és hányingerre panaszkodtak az odajárók – írja a Paraméter.

Az iskolát kiürítették, az oktatás azóta másik épületben folyik.

Azt egyelőre vizsgálják, hogy mi került a levegőbe és hogyan. Az első eredmények szerint a padlóragasztó lehet a felelős a rosszullétekért, de a kivitelező cáfolja, hogy szabálytalanul végezte volna a munkáját.

A szülők szerint a gyerekek a szokottnál jóval fáradtabban mentek haza délutánonként, fájt a fejük és gyakran hánytak is. A lap arra nem tér ki, hogy mennyi ideig tanultak a mérgező levegőben.