Megtalálták a leghatékonyabb módját, hogyan tanuljon jól egy diák

A szülők bevonása a gyerek tanulmányaiba komoly eredményeket hoz.

  • Eduline
Shutterstock

Kutatások már bizonyították, hogy a szülők bevonása komoly mértékben növeli a diákok teljesítményét. Na de hogyan kapcsolja be egy tanár a szülőt az iskolai munkába? Erre adott egy elég egyszerű választ egy új brit tanulmány: üzennek apunak és anyunak.

A kutatás lényege dióhéjban annyi, hogy azon gyerekek sokkal jobban teljesítettek az iskolában, akiknek a szüleit a dogák és felelések előtt értesítették arról, mi vár a gyerekére. Arról is üzenetet kaptak, hogy miről fognak tanulni a következőkben. Így aztán vagy együtt tanulhattak a gyerekkel, vagy csak simán felügyelhettek, hogy a diák tanul-e a másnapi dogára.

A tanulmány kiemeli, hogy ez a megoldás nem csak egyszerű és hatékony, de elég olcsó is: kiszámolták, nem egészen 8 fontos költséget jelenteni az államnak diákonként egy tanév alatt. A brit kormány jelenleg 500 dollárt költ diákonként havonta az oktatásra.

Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban már több program is indult, hogy a szülőket "kiképezzék" arra, hogy akár matekból is tudjanak segíteni gyerekeiknek.

(QZ)

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.