Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Vannak olyan regények és novellák, amelyeket mindenkinek el kellene olvasnia még az egyetem előtt. Lassan eljön a felvételi ponthatárok kihirdetése, de addig még van idő!
Vannak olyan könyvek, amiket érdemes elolvasni, mielőtt beléptek az egyetemre - van, amelyik egy különleges iskolában játszódik, egy másik filozófiai vonalat követ, a harmadikat pedig egész egyszerűen jó olvasni.

1. George Orwell: 1984
A regény egy negatív utópiában játszódik, amely a tekintélyelvű államokra, köztük a sztálini Szovjetunióra hajaz, a kormányt a titokzatos Nagy Testvér vezeti. A világon három állam maradt, amelyek mindegyike totalitárius berendezkedésű, az emberek életében állandósult az elnyomás, a szegénység és a megfigyelés - ebből a regényből származik a Gondolatrendőrség fogalma és a "Nagy Testvér szemmel tart" kifejezés is.
2. Mihail Bulgakov: Mester és Margarita
A regény cselekménye három szálon fut, az első a Moszkvába érkező feketemágust, Woland professzort, a második Pilátus és Jézus történetét, a harmadik pedig a második történetet megíró Mester és Margarita Nyikolajevna szerelmét követi. A művet csak Bulgakov halála után negyed évszázaddal adták ki, azóta rengeteg értelmezése született és hatalmas rajongótáborra tett szert. Ez a regény magával ragad és elvarázsol, tökéletes olvasmány nyárra.
3. Haruki Murakami: Kafka a tengerparton
A regény cselekménye szintén több szálon fut, egy fiú utazását, egy öregember kalandjait és varázslatos történeteit, valamint egy könyvtár és az ott dolgozók életét mutatja be. Haruki az utóbbi idők egyik nagyon kedvelt kortárs japán írója, évek óta Nobel-díj várományosként tartják számon, Kafka története az egyik legnagyobb sikere. Aki szereti a varázslatos világokat, a japán történeteket és a magával ragadóan láttató leírásokat, annak a legjobb választás.
4. J.K. Rowling: Harry Potter
A hét kötetből álló regénysorozat nem véletlenül lett világhírű. A most már 20 éves regény Harry életét mutatja be, aki kegyetlen nevelőszüleitől kerül a bentlakásos Roxfort Varázsló- és Boszorkányképző Iskolába, ahol nemsokára rá kell jönnie, hogy nem egy egyszerű varázsló. Ha már olvastad a regényt, érdemes elkezdeni eredeti nyelven is, hiszen a nyelvezete nem bonyolult. Habár a történet angolul is ugyanaz, az élmény összehasonlíthatatlan.
5. Gabriel García Márquez: Száz év magány
Az 1967-es mű tette világhírűvé Márquezt, 35 nyelven, 30 millió példányban fogyott el. Egyszer mindenkinek el kell olvasnia, és miért ne éppen most? Maga a regény egy család, a Mocando faluban élő Buendíák történetéről szól, de mélyebb jelentéstartalmakat is hordoz. Feldolgozza az ember fejlődéstörténtetét, azt, ahogyan a történelem ismétli önmagát, a címben szereplő magány pedig az emberek egymástól való elidegenedésére, az egymás iránti szolidaritás elvesztésére utal. „Macondo nem annyira földrajzi hely, mint inkább lelkiállapot” - mondta Márquez.
Még négy film, amit látnod kell, mielőtt egyetemre mész
Múlt héten öt olyan filmet ajánlottunk nektek, amelyeket érdemes még az egyetem előtt megnézni - iskoláról, tehetségről, új esélyről, zsenikről szóló filmekből válogattunk. Ma újabb négy alkotást mutatunk nektek - van köztük klasszikus és egy újdonság is.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
A kisfiú minden előzmény nélkül esett össze, tanárai kezdték meg az újraélesztését.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.