Az Abcúg a budapesti Zöld Kakas Líceumról készített anyagot. Egykor azért hozták létre az iskolát, hogy esélyt adjanak azoknak a diákoknak, akiket az állami iskolák nem fogadtak be: vagy azért, mert túl balhésak voltak, vagy hiperaktívak. Mára a helyzet megváltozott, a diákok 60 százaléka már „ránézésre átlagos”, de a személyes beszélgetésekből kiderült, hogy ezek a diákok állami iskolákba jártak, ahol olyan rossz élményeket szereztek, hogy a szüleik jobbnak látták, ha egy alternatív iskolába küldik őket.

Sok gyerek olyan pszichológusi szakvéleménnyel érkezik, hogy az iskola problémákat okozott nála. Pánikbetegség, gyomorgörcs, fej- és hasfájás – ezek a leggyakoribb tünetek, és lassan mindegy, hogy valaki jó képességű-e vagy sem. Kerényi Kata, a Zöld Kakas egyik tanára szerint az állami iskolarendszer egyre rugalmatlanabb, és nem tud mit kezdeni sem az edzésekre, különórákra, zeneiskolába járó tehetséges gyerekekkel, sem az apró segítségre szoruló diszlexiásokkal, diszgráfiásokkal.

Az Abcúgnak nyilatkozott egy szülő, akinek a lánya sporttagozatos általánosban kezdte meg a tanulmányait. Harmadikos korára folyton szorongott és utálta a tanulást, mert igyekezett megfelelni az irreális elvárásoknak. Versenyszerűen úszott, így volt, hogy az edzéseken csinálta meg a házit – amit mindig elkészített -, ezért az írása nem volt a legszebb, a tanárok pedig elkezdték lehúzni a jegyeit a külalak miatt.

A nyilatkozó szülő fia sem járt jobban, róla már óvodásként kiderült, hogy hajlamos a diszlexiára, de azt tanácsolták, menjen nyugodtan hagyományos iskolába, a lényeg, hogy kis létszámú legyen az osztály. „Másodikban kezdődtek a bajok, amikor egyre több volt az írnivaló. Negyedikre papírt kaptunk arról, hogy figyelemzavaros és diszgráfiás, de nem foglalkoztak vele. Kérdeztem a tanítót, hogy miért nem szóban kérdezi ki, de azt válaszolta, hogy nem kivételezhet a fiammal. Képtelenek voltak tolerálni, hogy egy kis plusz figyelemre lett volna szüksége. Hiába mértek nála átlag feletti IQ-t, pár év alatt elhitették vele, hogy hülye, és minden önbizalmát elvették. Ha tovább maradunk, biztosan kialakult volna valami gyomorbaj” – mondta.

Mindez persze nem teljesen új jelenség. Az állami iskolarendszert mindig is sok bírálat érte, amiért nem működik elég rugalmasan, túl nagyok az osztályok, a tanárok pedig csak ledarálják az anyagot, de nem figyelnek oda az egyéni problémákra. „Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni azokkal a gyerekekkel, akik nem hátra tett kézzel, tágra nyílt szemmel figyelik a tanárt. Nem kell értelmi sérültnek lenni, elég, ha a gyerek egy kicsit lemarad, a tanár már nekitámad, hogy ha nem megy, üljön le otthon, és tanulja meg” – mondta Irén, az egyik szülő, aki sosem volt híve az állami iskoláknak, először mégis oda íratta a gyerekét. „Találtunk egyet, ami közel volt a munkahelyhez, és nem az állam által előírt merev rendszerben működött. Próbálták is rákényszeríteni a változásra, és végül teljesen tönkretették az iskolát. Utána kerestünk egy másikat, ott még valahogy elvergődtünk nyolcadikig, és ezután jött a kétnapos gimnáziumi próbálkozás”.

Irén gyerekvédelmi szakemberként is belelát az iskolák működésébe, és szerinte a tanárok sokszor nem is érzik, hogy változtatni kellene. „Merev, sablonos a rendszer, és hiába vannak tanárok, akik próbálnak ettől eltérni, azokat előbb-utóbb elmarják. A többség inkább ki akarja tolni a problémás, gyengébben tanuló gyerekeket, akik nem férnek bele az állam által előírt sablonba”.

Persze a tanárokat is meg lehet érteni. „Az elmúlt években akkora adminisztrációs terhet raktak rájuk, hogy a papírmunka mellett semmire nem marad idejük. Ráadásul egyre jobban elvárják tőlük, hogy tartsák a tantervet. Ha két óra van a második világháborúra, akkor muszáj két óra után továbbhaladni akkor is, ha az osztály nem értette meg az anyagot, különben jön a tanfelügyelő, és jön a szankció is” – mondta.