Kellemetlen pillanatok várnak a miniszterre? Szembesíteni a bajokkal a Független Diákparlament

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az országgyűlés kulturális bizottsága előtt számol be múlt évi tevékenységéről. A Független Diákparlament (FDP) kihasználná az alkalmat, és a bizottsági ülésen szembesítené az oktatás súlyos bajaival a tárcavezetőt.

  • Eduline
Túry Gergely

A Népszavának az FDP egyik aktivistája, Bradánovics Bendegúz azt mondta: szeretné átadni a miniszternek a diákparlament nyolcvan pontos programját, és bízik abban, hogy végre érdemben beszélhet vele arról. "Mindenképpen tőle szeretnénk válaszokat kapni a felvetéseinkre, s nem valamelyik államtitkárától egy semmitmondó levelet." – fogalmazott.

A diákok többek között névtelen, elektronikus tanárértékelő-rendszert szeretnének, és a pedagógusi karral egyetemben szavazati jogot az intézményvezetők megválasztásában.

Törvénnyel tiltatnák meg, hogy a diákokat és az óvodásokat politikai rendezvényekre vihessék pedagógusaik. Követelik, hogy az érettségi szabályok legalább négy évvel korábban legyenek ismertek, és bármelyik tantárgyból lehessen előrehozott matúrát tenni. Azt javasolják, hogy a szakgimnáziumokban a komplex természettudományos tantárgyakat állítsák vissza rendes külön tantárgyakká, legyen a köznevelési törvény része az iskolák akadálymentesítése, élesszék újra a tankönyvpiaci versenyt, töröljék el a nulladik órát, a heti kötelező órák számát csökkentsék harmincra. Szeretnék azt is, hogy a testnevelés órák számát heti háromban maximalizálnák, ameddig a magasabb óraszámhoz nincs meg a megfelelő infrastruktúra.

Vége van az átmeneti nehézségeknek az oktatásban - legalábbis a miniszter szerint

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint "vége van az átmeneti nehézségeknek, a dolgok a helyükre kerültek", biztonságosabban indul a tanév, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Legalábbis erről beszélt a nemzeti tanévnyitón, amelyet Nagykőrösön tartottak. Balog Zoltán szerint vége van az átmeneti nehézségeknek, a közoktatás korábbi működési problémái megszűntek, ma egy bejáratott rendszerben kezdik el a diákok a tanulást.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.