Egy nyolcvanas évek végi történeti kutatás derítette ki, hogy a skótok hamarabb találták fel a gőzgépet, mint az „ősi” népviseletet, tehát a Rettenthetetlen filmből megismert William Wallace még biztos nem rohangászhatott a skótszoknyában.

A takaróként a testet is melengető vastag pléd praktikus viselet volt a zord Felföld pásztorainak, de a skótok kilencven százaléka a XVII. századig nem ismerte – írta az Index.

A ma skótszoknyaként ismert, derék köré csavarható ruhadarabot csak a skót függetlenség elvesztése után kezdték el szőni. Feltalálója egy angol vállalkozó volt, akinek megtetszett az ismerősei által mutatott hagyományos viselet, viszont körülményesnek érezte a vállon több rétegben átvetett nehéz posztót.

Ekkora már – főleg a modern posztógyártás előretörése miatt – a Felföldön alig élt olyan, aki ilyet viselt volna. Ahogy Hugh Trevor-Roper történész írta tanulmányában: „Egy nadrágos generációt követőn a Felföld közrendűinek semmi oka nem volt arra, hogy visszatérjenek a kevésbé praktikus, ellenben drágább pokróchoz vagy akár a szoknyához”.

A skót népviselet megmentésére paradox, de nem túl ritka módon azok siettek, akiknek tényleg soha nem kellett a Felföld szikláira leterítenie a plédet: edinborough-i ügyvédek, glasgow-i vállalkozók, londoni rezidenciákon élő főrendek.

A trendben nagy szerepe volt a fölösleges angol szigornak: 1746-ban ugyanis a klánok függetlenségi hajlamai miatt betiltották a helyi kulturális sajátosságokat, így a népviseletet is. Hiába fenyegetett kemény büntetéssel, az intézkedés miatt a felföldi viselet a bimbózó skót nemzeti érzés ikonjává vált. Londonban megalakult a Felföld Társaság, és elképesztően menővé vált minden, ami onnan származik.