Friss felmérés: a diákok nagy része kevésnek tartja az iskolai digitális oktatást

A 18-26 évesek tisztában vannak azzal, hogy a jövőbeli karrierjükhöz szükségük van a digitális készségük és tudásuk fejlesztéséhez.

  • Eduline

Világszerte a válaszadók úgy érzik, az oktatási rendszer fejleszthette volna jobban a digitális készségeiket - szúrta ki a Dell Technologies 15 országban végzett kutatását a hvg.hu.

A megkérdezettek közel fele azt mondta, iskolai keretek között csak alapvető számítástechnikai készségeket tanítottak nekik, és körülbelül minden tizedik válaszadó semmilyen oktatást nem kapott technológiai vagy digitális készségek terén.

Körülbelül negyedük úgy véli, a kötelező informatikai, technológiai tantárgyak 16 éves kor alatt (elő)segíthetnék, hogy többen technológiaorientált karriert válasszanak.

Világviszonylatban a válaszadók egyharmada (34%) szerint a digitális szakértelem hiányának hiányával szemben úgy lehetne harcolni, hogy a tech-tantárgyakat az oktatás minden szintjén érdekesebbé és szélesebb körben elérhetővé kellene tenni.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.