A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tett közzé egy levelet, amelyet egy, a portfóliókészítésbe belefáradt tanár írt. A tanár 56 éves, ezért először még reménykedett, hogy neki nem kell részt vennie az életpályamodellben és így a pedagógusportfólió-készítésben, de nem történt változás a szabályokba, így jelentkezett a 2016-os minősítésre. Mivel már volt pályázati múltja és ismerte a minősítési eljárást, ezért nyáron még lelkesen válogatta az anyagait, 34 éves tanítói múlttal a háta mögött sok mondanivalója volt. Áttanulmányozta az útmutatót és aszerint megírta a dokumentumokat és már csak az internetes felület megnyitását várta.

Ez azonban az előző évekhez képest jóval később nyílt meg, de még így is igyekezett megfelelni a változtatásoknak és eleget tenni az ellentmondó információknak. Mint írta, a legnagyobb gondot az okozta, hogy a hangsúly a formai dolgokra terelődött, így letöltési időket írt be, a ppt-ben kereste vissza a képeket, hogy a forrásokat megfelelően tudja kitölteni. Aggódott, mert több esetről hallott, ahol formai kifogások miatt utasították el a pályázatot. A siker érdekében még egy képzésre is elment, ahelyett, hogy az osztályát vitte volna kirándulni.

„A képzés után újra formáztam sok dokumentumot, mert azt az információt kaptam, hogy szervezet, iskola neve sem lehet a portfólióban, így újra kezdtem a kivágásokat, körülírásokat, a hétvégém elment vele, aztán kijött az új Útmutató, megkérdeztem másokat is, feleslegesen dolgoztam, elindult a visszaállítás. Csupa lényegtelen, formális munka, ami azon túl, hogy az éjszakákba nyúltak és a megalázottságomat növelte, semmilyen tudást nem adott.” - írta.

Arra is kitért, hogy három hónapig nélkülözte a családja, és az iskolában sem tudott úgy teljesíteni, ahogy azt megszokták tőle. Mint írta, az volt a szerencséje, hogy több szakértővel is összefutott a virtuális térben, akik valódi segítséget jelentettek. „Az egészet megalázónak éreztem, hiszen a szabadon választott dokumentumaim pályázatokban, partner intézményekben már sikeresek voltak, és a munkámtól elvont időnek éreztem azt, hogy ezt az elvárásoknak megfelelően formázzam” - írta.

A portfóliókészítés közben döbbent rá, hogy ha kisgyereke lenne, nem tudná megcsinálni. Közben hallotta a hivatalos verziót, miszerint jól érzik magukat a diákok és a portfólióval sincs baj. Ezzel szemben ő személy szerint nem érezte jól magát, hiszen éjjel írt, tele hibákkal, hétvégén pedig javítgathatta. Csinálta mindezt pihenés, magánélet helyett, dühösen, de bízott abban, egyszer vége lesz.

„Az első pofon egy hete ért, amikor a munkahelyemen közölték, hogy értesítést küldött az OH, hogy nem kezdtem meg a feltöltést a november 20-i állapot szerint. Dokumentáltam, hogy október 10-én már több anyagom fenn volt, de válasz nem érkezett a levelünkre” - írta. Felhívta telefonon a Pedagógiai Oktatási Központokat (POK), ahol közölték, rendszerhiba van, ne aggódjon. „Két napig próbáltam készre simogatni, de egyre többször dobott ki a rendszer, voltak olyan dokumentumok, amiket sokadszorra sikerült csak feltölteni. Én még szerencsés vagyok, volt, aki hetekig nem tudott bemenni a felületre, a gyakornokok, akiknek az informatikai előképzettsége lényegesen jobb, nem tudták megkezdeni a feltöltést. Még ma is tudok olyanokról, akiknek hetek óta számtalan megválaszolt és megválaszolatlan levél után sem tudtak belépni” - áll a levélben.

November 27-én, pénteken úgy érezte, nem bírja tovább, lezárja az egészet. Az anyagokat átnézve a már lezárt felületen azt vette észre, hogy a tantárgyakat és a kapcsolódási pontokat a rendszer átírta. Pénteken délben a POK már nem vette fel, az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálata levélben írta meg, hogy változtattak a felületen, a leadási határidő előtt 4 nappal komoly rendszerhiba állt elő, nyissa újra és javítsa ki. Megtette, de újabb gombok tűntek el és a mentés funkció se mindig működött. Úgy vélte, túlterhelt a rendszer, de a hivatalnak számítania kellett volna a nagyszámú feltöltésre.

„Újabb idegesség, de sikerült változtatni. Ezt is megtehették velünk és valószínűleg a hír csupán annyi lesz, hogy……számú pedagógus sikeresen feltöltötte a portfólióját. Vasárnap olvastam, hogy újra megzavarodott a rendszer, sajnos az enyém is megváltozott.

Újabb levelek, egy napos késéssel kaptam a negyedik levelet, nyissam vissza, javítsam ki, zárjam le, jelezzek vissza. Úgy érzem magam, mint akit szembeköptek.

Az, hogy mit értek ez alatt, hogy már aludni sem tudok, nincs más gondolatom, mint a portfólió és az, hogy miért tették ez velünk. Kétszer kellett visszanyitnom rendszerhiba miatt, többen nem nyitották vissza, nem merték kockáztatni, hogy a lezárás sem fog sikerülni. A hibát még mindig javítják, hat órával a rendszer lezárása előtt még mindig nem megbízható a felület” - írta.

Nem tud elégedett lenni, és az is bosszantja, hogy nem érezheti az elvégzett munka örömét 3 hónap szenvedés után. Úgy véli, ettől egyáltalán nem lett képzettebb vagy tudatosabb és a tanítványai ugyanúgy egy bizonytalan, kétségbeesett pedagógust fognak látni. „Hiszen az élet nem áll meg, készülünk a karácsonyra, a versenyekre, az iskolai feladatokra napi 10-12 óra munkában. Ehhez jön a portfólió, a BECS, a tanfelügyelet. Elértem a szellemi és fizikai teljesítőképességem végső határát”.

De leírta egy napját is: "Fél nyolcas ügyelet, háromnegyed négyig gyerekekkel, egy lyukkal, amikor a gyakornokkal konzultálok és megírok egy pedagógiai véleményt. Az"ebéd" hazafelé a buszhoz sietve, közben pörög az agy, még nem dekoráltam.....holnap hogyan differenciálok négy felé a nyolcadikban......hazarogyok, kávé.....kicsi net, hol, mit tudok meg, kinek mit segítsek. A hetedikes könyv új, át kell rajta rágnom magam, meg különben is abból írom a portfóliót. Megint net, keresnek a régi nyolcadikosaim, még kötődnek, júniusban ballagtak. A párom érkezik, valamit mesél ugyan, de nem figyelek, mert még kicsi híja van az egyik munkatervnek és határidős. Azt hiszem, elaludt.... nagy a csend, én már a szakmai önéletrajzom írom. Éjfélig írok, de már nem látok, az agyam kattog, mert két osztályba csak "beesek", még mindig nem olvastam át a szakvéleményeket, a szülőknek megígértem, hogy kiírom a fogadók idejét, rengeteg lemaradásom van, csak az egyik pedagógiai véleményt írtam meg. Tegye fel a kezét, aki nem ezt éli meg, esetleg még kiskorú gyerekeket is nevel hozzá. Ez van, nem panasz, de legalább magunkat ne áltassuk, hogy ez JÓ így".

Ahogy fogalmazott, munkaidejük a tanároknak már egyáltalán nincs, mivel sem a 32 órába, sem a 40 órába nem fér bele az iskolai feladat, és ebben még benne sincs a készülés és a dolgozatok javítása. Egyre többször csúsznak el a határidőkkel, elfelejtenek dolgokat. A levél írója nem tudja, meddig lehet ezt egészségkárosodás nélkül végezni, és egyre megértőbb azokkal szemben, akik elhagyják a pályát.

„Szeretném, ha átgondolnák, meddig lehet elmenni, embereket bizonytalanságban tartani és felesleges munkát végeztetni az emberekkel átgondolatlan elképzelések miatt” - zárta sorait, majd egy utóiratban még hozzátette, újra meg kellett nyitnia a portfóliót és javítani valamit. Megcsinálta, de már nem érez, nem gondol semmit. Fáradt és nagyon keserű.