A két héttel ezelőtti sajtótájékoztatón – ahol Tállai András bejelentette az iskolák állami átvételének tervét – csak az általános iskolákról volt szó, a középiskolákat nem említette az államtitkár. Csak „véletlenül” hagyták ki a felsorolásból a gimnáziumokat és a szakközépiskolákat, vagy elképzelhető, hogy a kormánynak speciális tervei vannak ezekkel az intézményekkel?

A középiskolák jelentős részét ma a megyei önkormányzatok működtetik, méghozzá azért, mert ezeknek az intézményeknek a fenntartói jogát a városok átadták a megyéknek. Egyelőre úgy tűnik, hogy ezt az intézményrendszert – nemcsak középiskolákat, hanem alapfokú művészetoktatási intézményeket, kollégiumokat és pedagógiai intézeteket, például nevelési tanácsadókat és logopédiai intézeteket – szeretné a kormány odaadni a megyei kormányhivataloknak január elsejétől. Arra még senki nem adott választ, hogy hogyan tudnak felkészülni erre a feladatra a hátralévő időben, honnan lesz erre megfelelő apparátus és elegendő pénz. És persze azt az apróságot sem magyarázta meg senki, hogy miért január elsejétől adják át az intézményeket a megyei hivataloknak, amikor a közoktatási törvény szerint az iskolák és kollégiumok esetében a fenntartói jogot tanév közben nem lehet megváltoztatni. De mint tudjuk, a törvénytisztelet nem a mai közigazgatás legfontosabb szempontja.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy csak a tanárok bérét vagy az intézmények teljes működtetését venné át az állam. Ha csak a fizetésekről lenne szó – vannak becslései arról, hogy ez körülbelül mennyibe kerülne?

Jelenleg az állami támogatás a bérek körülbelül ötven-hetven százalékát fedezi, a többit az önkormányzatok pótolják ki. Jelen pillanatban a bérek előteremtéséhez is legalább 200 milliárd forint hiányzik. Ahhoz, hogy az épületek gáz-, víz- és villanyszámláját és a többit kifizessék, legalább másik 200 milliárd kellene, és akkor még nem beszéltünk az eszközök vásárlásáról és az épületek felújításáról. A rendszer egyébként akkor fog összeomlani, ha magát a feladatot átveszi az állam, de az épületek működtetését az önkormányzatokra bízza.

Miért?

Ahogy mondtam, 200 milliárd forint hiányzik a pedagógusok béréhez. Ha a fizetések finanszírozását ennek ellenére átveszi az állam, akkor vagy elbocsátanak annyi pedagógust, hogy meg tudnak spórolni 200 milliárdot, vagy valahogy előteremtenek ennyit. Ennek jelenleg egy útja van: elveszik az önkormányzatoktól. Ilyen helyzetben azonban az önkormányzatoknak nem marad pénzük arra, hogy az iskolaépületeket fenntartsák. Adókat vethetnek ki, ha még egyáltalán bármit be tudnak szedni.

Az azért tény, hogy sok település valóban a csőd szélén áll, múlt télen több kisiskolában tartottak kényszerszünetet, mert nem volt pénz a fűtésre. Azzal sem ért egyet, hogy ezeknek az önkormányzatoknak megoldást jelenthet az államosítás?

A kérdés itt az, hogy az állam fenntartja-e majd ezeket az iskolákat, vagy azt mondja, hogy húsz gyerekért nem fog működtetni egy külön iskolát, járjanak át a szomszéd településre. Az elég nehezen elképzelhető, hogy az állam ugyanúgy tesz majd, mint egy helyi önkormányzat, amely eddig felvállalta, hogy a helyi tanulóknak egy alacsony kihasználtságú iskolát működtet.

Az önkormányzati iskolák átvétele a Fideszen belül is komoly vitát váltott ki – a Tállai András-féle bejelentést lehet úgy értelmezni, hogy veszítettek a fideszes polgármesterek?

Az a kérdés, hogy ki tud-e találni a kormány egy olyan megoldást, amellyel megszavaztatja a kétharmados önkormányzati törvényt – hiszen több mint hatvan polgármester ül a parlamentben. Tehát azt a megoldást keresik, amely ennek a hatvan polgármesternek az igényeit kielégíti. Úgy húzzák meg a határokat, hogy ők – ha kedvük és pénzük van – megtarthassák az iskoláikat. Így politikai kockázat nélkül meg lehet szüntetni az önkormányzatok önállóságát, valószínűleg az lesz a megoldás, hogy a tehetős önkormányzatok továbbra is működtethetik az iskolákat.

2009-ben a Hiller-tárcának is volt egy hasonló terve – akkor körülbelül kétszáz iskola állami átvételéről volt szó.

A lényeges különbség az, hogy az akkori terv szerint az önkormányzat dönthette volna-e el, hogy átadja-e az iskoláját az államnak. Most pont fordítva van, az állam döntheti el, hogy visszaadja-e az intézményt annak az önkormányzatnak, amely ezt kéri.

2009-ben államtitkárként dolgozott az oktatási minisztériumban – egyetértett az akkori tervvel?

Én az önkormányzatiság híve vagyok, szerintem az oktatás közügy, és helyben kell megszervezni. Nagyon fontosnak tartottam a kistérségi társulási rendszert, az lett volna a szerencsés, ha ez kiteljesedhetett volna, és a kis önkormányzatok a kistérségi feladatellátásban látták volna a menekülés útját. Persze ehhez arra lett volna szükség, hogy a kistérségi társulások finanszírozását megoldják, és valóban levegyék a terheket a kis önkormányzatokról. Nagyon fontos lett volna egy iskolabusz-hálózat kiépítése, amely a világon mindenhol lehetőséget ad a kistelepülések ellátási problémáinak megoldására, de ezt itthon nem gondolták végig rendesen.

Vagyis úgy gondolja, hogy a kis és a nagy önkormányzatok problémái némi többlettámogatással a fenntartói jogok átvétele nélkül megoldódnának?

Ha a társulási formát preferálnák, és ezt az állam is támogatná, akkor a kistelepülési gondok megoldódnának. A nagyobb települések az egy teljesítménymutató alapján kifizetett összeg emelésével szintén olyan helyzetbe kerülnének, hogy nem lenne szükség fenntartóváltásra. Nem lehet tudni, hogy azt a pénzt, amit a pedagógusok bérfinanszírozására fordítana az állam, miért nem az önkormányzatoknak adják. Illetve lehet tudni. Ha az iskola igazgatóját az állam nevezi ki, onnantól kezdve az van, amit az állam akar. Egy tanterv, egy tankönyv, állami szakfelügyelet, államilag kinevezett és ellenőrzött intézményvezetők. Mindebből az következik, hogy szakmai önállóságról a továbbiakban szó sem lehet. Ez a lényege ennek az egésznek. Egyedül az államnak van köze ahhoz, hogy mit és hogyan kell tanítani, ebbe ne szóljon bele se a szülő, se a tanár, se a diák.

Egy korábbi interjúban azt mondta, könnyen elképzelhető, hogy az önkormányzati vagyon mozogni fog, ezért a települések – így vagy úgy – megpróbálják maguknál tartani például az iskolaépületeket. Van miért félniük? A fenntartói jogok átvételével az épületek is az államhoz vándorolhatnak?

A jelenlegi közoktatási törvény nagyfokú védelmet biztosít az intézményeknek, vagyis nem engedi elidegeníteni az önkormányzati vagyont, csak szigorú eljárás után, sok körülmény mérlegelésével. Most már sok lehetőségük nincs az önkormányzatoknak arra, hogy maguknál tartsák az épületeket, hiszen iskolát átadni vagy megszüntetni tanév közben nem lehet. Volt, ahol megtörtént ez a nyáron, bezártak vagy az egyháznak adtak át iskolákat – ha az épületben már nem önkormányzati oktatási feladatot látnak el, akkor nem minősül törzsvagyonnak, és el lehet adni. Kérdés, hogy mit történik majd az iskolaépületekkel, de az biztos, hogy az új alaptörvény lehetővé teszi, hogy a vagyon mozogjon, ha a közfeladat is mozog, nem védi az önkormányzati vagyont.

Ez nyilván akkor lesz kérdés, ha nem csupán a pedagógusok bérét, hanem az épületek fenntartását is az állam vállalja át.

Ahhoz, hogy látni lehessen, a nemzeti vagyon hogyan mozog majd, ismerni kellene az önkormányzati törvény szövegét. Az, hogy a nemzeti vagyon – vagyis adott esetben egy iskolaépület – a közfeladat végrehajtását szolgálja, benne van az új alaptörvényben. Azért azt is tudni kell, hogy a régi iskolaépületek jelentős része tatarozásra szorul. Elindult egy EU-s pályázati rendszer, ötszáz épület felújításáig jutottak el, másik ötszázban megszületett a döntés, de még így is közel tízezer épületről van szó. Az a kérdés, hogy az állam magára vállalja-e ezeknek a felújítását, vagy egyszerűen bezárja az iskolákat.

Ha visszatérünk a bérfinanszírozásra: a 170 ezer pedagógus bérügyeinek intézéses jelentős adminisztrációs munkával járna, Hiller István volt oktatási miniszter az eduline-nak korábban úgy nyilatkozott, több milliárdba kerülne kialakítani egy olyan központot, amely azt a munkát elvégzi, amit eddig az önkormányzatok. Egyetért ezzel a becsléssel?

Jelenleg körülbelül 2000-2300 intézményfenntartó önkormányzat van Magyarországon. Ha mindenhol csak egyvalaki foglalkozik ezzel, az is legalább 2300 ember, akiknek a bére a közterhekkel együtt – még ha nem is kapnak túl magas fizetést – személyenként évi hárommillió forint. Ezt már csak be kell szorozni 2300-zal. A kincstár létezik, tehát tulajdonképpen maga a kifizetés, a technikai lebonyolítás működik, csak valakinek meg kell állapítania, hogy az adott pedagógusnak az adott hónapban mekkora összeg jár, hiszen az illetmény több részből tevődik össze. Ott van például a túlmunkáért járó bér, amit havonta kell elszámolni. Ha ezt megszüntetik, a többletmunkáért nem jár majd több fizetés, hanem mindenki egyenösszeget kap, akkor az valóban leegyszerűsíti a folyamatot. De azokat az embereket, akik mindezt intézni fogják, így is ki kell képezni és valahol le kell ültetni.

Az egyik oktatási blog szerint európai uniós pénzek is elveszhetnek az államosítással, a pályázó önkormányzatok ugyanis fenntartási kötelezettséget vállaltak, ezt azonban a kormány tervei keresztülhúzzák.

Én sem értem, hogy az EU-s programokat hogyan akarják továbbvinni. Például meg akarják szüntetni a térségi integrált szakképző központokat, pedig azokra súlyos milliárdokat pályáztattak el. A közoktatás megújítására húszmilliárdot vagy többet fordítottak, többek között kompetenciaalapú és a partnerközpontú oktatásra gondolok. Nem tudom, hogyan akarják ezt fenntartani, amikor új tantervet akarnak bevezetni, a szülő- és diákbarát oktatási rendszert pedig megszüntetni. Arra még senki nem adott választ, hogy ezeket az összegeket az állam visszafizeti az Európai Uniónak vagy Brüsszelben átíratják a programokat. Ez egy nagy kérdőjel. De ennél jóval aggasztóbb az, amit a kormány a szakiskolákkal tervez.

Valóban nem övezi túl nagy egyetértés a szakképzési koncepciót – melyik részét tartja a leggyengébb pontnak?

Tragikus helyzetet fog előidézni, ha megszüntetik a 9. és 10. évfolyamot, 14-15 éves korban beviszik a diákokat egy olyan szakképzésbe, ahol nem szerezhetik meg a legalapvetőbb kompetenciákat. A szakiskolai koncepció több tízezer gyereknek pecsételi meg a sorsát, nem vagy csak alig lesz esélyük arra, hogy érettségit tegyenek, de arra is kevés lehetőségük lesz, hogy később másik szakmát sajátítsanak el vagy megújítsák a tudásukat. A szakiskolákban csak gyakorlatorientált szakképzést fognak folytatni, a cél ugyanis az, hogy a diákok minél korábban kilépjenek a munkaerőpiacra. Ez ellentétes az európai trendekkel, ahol éppen az a cél, hogy későbbre tolják a pályaválasztás kényszerét. A szakközépiskolai képzés is alapvetően megváltozik, mivel megszűnnek a szakképzési évfolyamok és a együtt kell elsajátítani az érettségi és a szakmai vizsga követelményeit. Ezért nem jut idő egyik ismeretkörre sem. A szakközépiskolai érettségi nem lesz egyenértékű a gimnáziumi érettségivel. A szakközépiskola nem tudja felkészíteni a tanulókat – idő hiányában – idegen nyelvből a nyelvvizsga letételére, holott ez lesz a belépési követelmény a felsőoktatásba.

Megváltoznak a beiskolázási arányok is.

Jelenleg a tanulók több mint hetven százaléka jár érettségit nyújtó iskolába. Ebből harminc százalék gimnáziumba, negyvenöt százalék szakközépiskolába. A többi tanuló, a fent maradó húsz-huszonöt százalék szakiskolába. A Széll Kálmán-terv egyik változata szerint ezeket az arányokat meg kell fordítani. A szakiskolába járjon a korosztály ötven százaléka. Csökkenteni akarják a gimnáziumok befogadóképességét negyven százalékkal. Ehhez igazítva csökkentik a felsőoktatásban az államilag finanszírozott helyek számát. Visszahozzák a középiskolai és a felsőoktatási felvételi rendszert. A felsőoktatásba való belépés követelménye a nyelvvizsga teljesítése lesz, jól érzékelhető, hogy kevés esélye lesz  a szegény családban élő gyermekeknek, az alacsony iskolázottságú  szülők gyermekeinek arra, hogy érettségihez, diplomához jussanak.

Szabó Fruzsina
eduline