Gyanús fehér porral teli borítékot kapott huszonkilenc iskola Washingtonban

Gyanús fehér port tartalmazó levelet kapott huszonkilenc iskola az amerikai fővárosban, a levelekben utalás van az al-Kaida terrorhálózatra, bár konkrét fenyegetés nincs bennük - jelentette csütörtök este a helyi média.

  • Eduline

A leveleket Texas szövetségi államban adták fel, és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint nem okozott kárt senkinek egyik iskolában sem. A Fox 5 hírtelevízió úgy tudja, hogy a szóban forgó fehér por közönséges kukoricakeményítő.

Nem tudni, hogy a levelek elküldése összefügg-e Oszama bin Laden minapi megölésével. Az amerikai hatóságok mindazonáltal szigorították a biztonsági intézkedéseket az al-Kaida vezetőjét likvidáló akció után.

Közvetlenül az követően, hogy az al-Kaida 2001. szeptember 11-én terrortámadásokat hajtott végre az Egyesült Államok ellen, lépfene-baktériummal fertőzött port tartalmazó levelek érkeztek kongresszusi hivatalokhoz és sajtóirodákhoz. A porral való érintkezés hatására öt ember meghalt, további 17 pedig megbetegedett. A bűncselekmények elkövetésével gyanúsított amerikai mikrobiológus - valószínűleg mert tudomást szerzett meggyanúsításáról - 2008 augusztusában öngyilkos lett.

MTI

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.