Első megközelítésben alternatív iskolának nevezünk minden olyan intézményt, amelynek nem a helyi önkormányzatok a fenntartói, hanem valamely alapítványhoz kötődnek, esetleg maguk a szülők a fenntartók. Ezeken belül azonban vannak olyan intézmények, amelyek hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére jöttek létre, vagy amelyek kifejezetten a tehetséggondozásra, vagy elitképzésre szakosodtak. A szűkebb értelemben vett alternatív iskola (vagy óvoda) elnevezés viszont azt jelzi, hogy az adott intézmény valamelyik reformpedagógiai irányzathoz kapcsolódik. A továbbiakban ezekkel kívánunk foglalkozni.

Irányok

Magyarországon a reformpedagógiai húzónevek a következők: Rogers, Steiner (a Waldorf iskolák szülőatyja), Montessori és Freinet. Nálunk ezen irányzatok mentén szerveződtek egyesületek, ezekhez kapcsolódva pedig óvodák és iskolák szerte az országban. Legtöbbjük a rendszerváltást követő években indult útjára, alulról jövő (civil) kezdeményezésként. A legtöbb iskolája és óvodája országszerte a Waldorf módszernek van, de a többi fent említett irányzathoz is szép számmal tartoznak mindkét nevelési intézményből.

Lényeges eltérés azonban a külföldi (elsősorban Nyugat-európai) oktatási rendszerekhez képest, hogy Magyarországon még mindig igen alacsony az alternatív pedagógiák központi elfogadottsága, ennek következményeként pedig  finanszírozásuk is elmarad a hagyományos iskolákétól. Mert az állami fejkvótát megkapják ugyan gyermekenként, az önkormányzattól viszont nem jár támogatás, ami  - túl azon, hogy alkotmányosan is aggályos –  a legtöbb esetben kényszerpályára küldi az intézményeket: pénzt kell kérniük a szülőktől. „A lányom Montessori iskolába jár. – meséli Pákh Éva, kétgyermekes budapesti anyuka.

Havonta tízezer forintot fizetünk tandíj címen, viszont úgy gondolom, hogy a tárgyi és elsősorban az emberi feltételek sokkal jobbak, mint a fiam volt iskolájában. Ő hagyományos általános iskolába járt, és érezhetően sokkal kevesebbet törődtek vele, a masszához tartozott ő is, mint a többi gyerek. A lányom negyedik éve jár ebbe az iskolába, és még nem volt nap, hogy ne boldogan indult volna reggel. És az is ki tudott derülni róla, hogy miben tehetséges.”

Mérhető különbségek

Sok hagyományos oktatás párti érvel azzal, hogy az alternatív iskolákban a gyerekek nem tanulnak rendet, így a későbbi életben sem válnak normakövetővé, amely viszont káros a társadalomra nézve. Egy 2007-ben készült felmérés ezzel szemben elgondolkodtató különbségeket mutatott ki a hagyományos és az alternatív iskolába járó gyerekek intézményhez, közösséghez és szabályrendszerekhez való viszonyában. A Szabad Iskolákért Alapítvány által készített felmérésben 12 iskola vett részt, hat „ilyen” és hat „olyan”.

A készítők szerint már a válaszok hangneme is más volt, attól függően, hogy a válaszadó gyerek melyik iskolatípusba járt. Az alternatív iskolák diákjai partnerként válaszoltak, vagyis ténylegesen elgondolkodtak a kérdéseken. Sok volt a feszültség és a frusztráció ugyanakkor a hagyományos iskolába járó válaszadók írásaiban. Ez a különbség abból adódhat, hogy míg mindegyik alternatív pedagógiájú iskolára kivétel nélkül jellemző a másik elfogadása, az empátián alapuló partneri viszony, illetve a szabályok közös kidolgozása, addig a hagyományos iskolákban mind a mai napig a tekintélyelvűség, az engedelmeskedés és a merev intézményi szabályok dominálnak. A reformpedagógiai irányzatoknak egyébként egyik közös pillére a belső szabályalkotás, hiszen meglátásuk szerint csak ez teszi lehetővé, hogy az egyén, illetve a csoport valóban azonosuljon a rendszerrel és magáévá tegye azt. A kutatás rávilágít arra is, hogy nem igaz a sztereotípia, miszerint az alternatív iskolákban mindenki azt csinál, amit akar. Ellenkezőleg: a szabályok áthágását követő szankció tíz százalékkal ritkábban marad el, mint a hagyományos iskolákban.

Szülői szerep

Ami a legproblematikusabb pont talán az alternatív intézmények életében, az a tanár-szülő viszony. A reformirányzatok kiemelt hangsúlyt fektetnek a közös problémamegoldásra, illetve a klasszikus hierarchia hiányára. A szerepek tisztázatlansága, illetve az ebből fakadó szereptévesztések azonban nem egy esetben vezettek már kenyértöréshez. A magyar sajtóban a legfrissebb ezzel kapcsolatos hír a Hámori Waldorf iskola kettészakadása volt. Itt a 2009-es tanév elejére nyolcvan diák és több pedagógus hagyta ott az intézményt és „költözött” másik iskolába.

„Az egyik leglényegesebb Waldorf-alapelv az együttműködés a szülőkkel – szögezi le Mészáros János a sajóecsegi iskola (ide költöztek a „kiszakadt” waldorfosok) igazgatóhelyettese. Az érintettek szerint végleg befulladt a kommunikáció tanárok és szülők, fenntartók és dolgozók között. Az eltávozók úgy látják, a kuratóriumnak egy egyszerű, a konfliktusokat tisztázó beszélgetést kellett volna csak összehívni és a helyzet kezelhető lett volna.” Fenti eset kapcsán egyébként a másik fél – tehát a maradók – nem kívántak nyilatkozni. Senki ne gondolja azonban, hogy a hagyományos iskolában nincsenek hasonló feszültségek szülők és tanárok között. A különbség „csak” annyi, hogy a merevebb struktúra miatt ott kevésbé jön felszínre.

A sajóecsegi iskola egyébként egyenlőre nem viseli egyik pedagógiai atya nevét sem, ők úgy fogalmaznak: tanárok, gyerekek és szülők spontán önszerveződéséről van szó, ahol nem egy kész rendszert akarnak emberekre húzni, hanem hagyni önmagától formálódni az intézményt. Ők tehát egyenlőre egy konkrét irányzat nélküli alternatív iskola. Szemléletmódjában egyébként környezettudatos, az ökológiai alapelvek mentén szerveződő életformát kívánnak létrehozni, amelynek csak egyik fontos eleme az iskola. Az 1100 lakosú kis faluba éppen emiatt több család is fontolgatja beköltözését.


Kanaki Anna

eduline