Mennyire megy jól a fejszámolás? Lássuk!
Ez a teszt egyszerű összeadásokból és kivonásokból áll, de jó hosszú, így sokáig fejben kell tartani a részeredményeket.
Ez a teszt egyszerű összeadásokból és kivonásokból áll, de jó hosszú, így sokáig fejben kell tartani a részeredményeket.
Egy notesztöredéken bukkantak az Edit című alkotásra, amit el fognak árverezni.
Mesterszakra jelentkeztek? Fontos, hogy tisztában legyetek a megjelölt szak pontos felvételi követelményeivel. Az alábbi táblázatban képzési területenként csoportosítva megtaláljátok a mesterszakokhoz szükséges bemeneti feltételeket.
Korábban erre nem volt szükség, mert átlagosan 30-szoros volt a túljelentkezés, de volt olyan szak is, amire 70-szer többen felvételiztek.
A Budapesti Gazdasági Egyetem és az Óbudai Egyetem csatlakozhat a modellváltók közé.
Hagyományos módon - írásbeli és szóbeli számonkéréssel - tervezik megtartani az idei érettségit - mondta el ismét az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára.
Stumpf István egyetemi átszervezésekért felelős kormánybiztos szerint "világossá vált, hogy nem szabad olyan struktúrára pénzt költeni, amelyik nem tudja hozni az elvárt minőséget", márpedig szerinte a magyar felsőoktatás lemaradt a világ élmezőnyétől, sőt még Közép-Európától is.
Február 15-én lejár az idei érettségi jelentkezés határideje is. Összeszedtük a legfontosabb szabályokat és oldalakat a jelentkezéshez.
A jelentkezési időszak hamarosan véget ér, de mi kell ahhoz, hogy a jelentkezéseteket mindenképp elfogadják? Mutatjuk a feltételeket az érvényes jelentkezéshez.
Kétszer 15 százalékos béremelést kapnak – többek között ezzel igyekezett meggyőzni az alapítványi modell előnyeiről a vidéki tudományegyetemek dolgozóit az innovációs minisztérium. A fizetésemelésre valóban nagy szükség lenne, de nem csak a fenntartót váltó egyetemeken. A bérek annyira alacsonyak, hogy ma már általános iskolai tanárként is jobban lehet keresni, mint egyetemi tanársegédként.