Melyik a legszebb egyetemi campus? Fordulat: ez az egyetem vette át a vezetést

Még mindig Magyarország legszebb egyetemi campusait keressük, a második körben - a kedd 9 órai állás szerint - a Miskolci Egyetem vezet.

  • Eduline

Múlt héten szavazást indítottunk: arra voltunk kíváncsiak, a legnagyobb magyarországi egyetemek közül szerintetek melyiknek van a legszebb campusa. Az első tíz egyetemre öt nap alatt 34 135 szavazat érkezett, a legtöbben a Szegedi Tudományegyetemre szavaztak. Most jön a második kör, ismét tíz egyetemi campusszal.

Hétfő hajnal óta több mint 3400-an szavaztatok, az első helyen - a hétfői állással ellentétben - azonban már nem az Eszterházy Károly Egyetem, hanem a Miskolci Egyetem áll a szavazatok 34 százalékával. Az Eszterházy a második helyre csúszott vissza 29 százalékkal, a harmadik a Soproni Egyetem 9, a negyedik pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem 8 százalékkal.

Wikipedia

Szavazni péntek éjfélig lehet, úgyhogy ha azt szeretnétek, hogy a ti intézményetek nyerjen, szóljatok az ismerőseiteknek is!

A szavazást itt találjátok:

Melyik a legszebb magyar egyetem? Indul a szavazás második része!

Itt a második kör: még mindig szavazhattok a legszebb magyar egyetemi kampuszra. Szerintetek melyik a legszebb?

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.