Nem is gondolnátok, de ez lehet az önéletrajz egyik legfontosabb része

Ahogy Nyugat-Európában egyre több diplomás hagyja el az egyetemeket, a verseny a felsőfokú végzettséget igénylő álláshelyekért egyre fokozódik. Az önéletrajzokban így kap egyre fontosabb szerepet a mindig a lap aljára hagyott "szabadidős tevékenységek" rovat.

  • Eduline
Youtube
Madeleine Young a University of Cambridge-en végzett, állását ugyanakkor nem annak köszönhette, hogy a világ egyik legjobb egyetemén szerzett papírt. A fiatal nő ugyanis egy kitűnő blogot és egy Youtube-csatornát is működtetett, ez pedig kiemelte őt a többi pályázó közül.

A reklámügynökségnél komolyan számított, hogy valaki mennyire kezdeményező. Egy srác például azért kapott állást, mert saját bulikat szervezett, amikhez maga gyártotta a reklámagyagot – számolt be Young a Guardien-nek.

Zachary Whyte jogot végzett – ahogy minden évben sokan mások is. A többiek közül őt az emelte ki az állásinterjún, hogy korábban gyakornoknak állt, és az egyetem jogi vitakörének is tagja volt.

A University of Northampton karrierirodájának szóvivője szerint is fontos, hogy lássa a munkaadó a jelentkezőn a motiváltságot és a kezdeményezőkészséget.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.