szerző:
Eduline

Dulakodásba fordult kedd este a Parlament előtt a lex-CEU ellen korábban a Közép-európai Egyetemet élőlánccal körbe vevők a Kossuth tér elé vonulók tüntetése - írja a hvg.hu.

©

A CEU-nál tartott tiltakozás után - amelyről itt olvashatjátok el tudósításunkat - a tömeg egy része a Kossuth térre vonult. Ugyan kevesebben gyűltek itt össze, mint az egyetemnél, ám a zászló és a Rákóczi szobor tözti rész nagyjából megtelt. Egy megafon itt is előkerült, és újabb beszédek hangzottak el, felsorolták azok képviselők nevét, akik megszavazták a felsőoktatási törvény módosítását, a tömeg pedig fújolt, illetve hazaárulózott - írja a hvg.hu.

A Parlament bejáratánál kezdetben egysoros rendőrsofal állt fel, a Szalai utcában pedig további 40-50 rendőr várakozott. Nem sokkal később azoban az Országház lépcsőjén már több sorban álltak a rendőrök, amikor a tüntetők megközelítették őket, majd azt kezdték követelni, vihessenek be egy uniós zászlót az épületbe, és tűzhessék azt ki.

Este hétkor dulakodás tört ki a tömegben, amikor előbb a tüntetők "Bűnözőket védtek"-et kiabáltak, majd fura civil ruhások jelentek meg az emberek között, és megpróbálták elkobozni az EU-zászulót. A demonstrálók megvédeni igyekeztek a zászló tartó társukat, majd civil ruhás rendőröket, illetve civil biztonsági őröket gyanítottak a közéjük behatolókban.

A CEU annyira kamuegyetem, hogy az Oxford rektorhelyettese is kiállt mellette

Az oxfordi rektorhelyettes Orbánnak írt levelet. Richardson nemrég a CEU-t vezető testületben is helyet kapott. A Közép-európai Egyetem olyan intézmény, amelyre Magyarország büszke lehet. A CEU a nemzetközi tudományos élet megbecsült tagja, magyarországi jelenléte hozzájárult a magyar tudományos élet nemzetközi megítéléséhez.